Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 5. szám - Alexa Károly: Hamvas Béla szakácskönyve (3. rész)
3 ALEXA KAROLY Hamvas Béla szakácskönyve (3. rész) A TERMÉSZET, A TÁPLÁLÓ TERMÉSZET A „tenger” szó a hiperbolikus állítás önkénytelenségével tolult ezekbe a mondatokba. Az olvasó és értelmező „ihletettsége” hozta magával, ezért bizonyára szükségszerűen bukkant elő. A kertből ugyanis Hamvasnál mindig kilátás nyílik a tengerre. Hol valóságosan, hol csak a nagy víz emléke színezi át a közvetlen látványt. A tengernek - érezzük ezt mindannyian, akik megfordultunk Európa déli részein - ott a helye a kert közelében, mindenféle kert közelében. A másik irányban pedig hegynek, a Hegynek kell lennie. Mondjuk: az Olimposz - a Tempe-völgy - a tenger: lelkünk ősi térképén ez e legfontosabb lap. Ez a Mediterráneum, ez a Dél, a természetes - európai ember lakhelye, azé, akiről csak ő maga tudja, hogy isten vagy hérosz, vagy tényleg ember. Talán még ő maga sem... Az öt géniusz, A babérligetkönyv (1932-45) - ebben a Kierkegaard Szicíliában és A tamariszkusz alatt -, a Hexakümion (1937), az Arkhai (1948-50) - ebben Az olimpiai Apollon és Az Aphaia-templom - a Délnek mint beláthatatlan szak- ralitású térnek, azaz tehát „helyek” összességének a legérettebb teoretikus bemutatásai, s egybe legérzékibb szépirodalmi ábrázolatai. Az Aphaia-templom mondata egy négytagú felsorolásban foglalja össze a görög táj jellemzőit mint a természeti lét olyasféle teljességét, amely alkalmas arra, hogy az embernek és az isteneknek közös lakhelye legyen. Ezek: az ég, a tenger, a szikla és a növény. Ragyogás: fény és tűz, szellem és értelem, azaz logosz - és mégis a nyugalom. Ez az a hely, ahol az embert a sorsa nem arra kényszeríti pillanatról pillanatra, hogy földi életét fenntartsa, azaz, hogy az ember a mindennapi - zsigeri - létezésébe bezárkózzék. Itt maga a természet táplál. A látvánnyal is, de ételekkel is. A reggeli feljegyzés (A babérligetkönyv) ezt az Európát legalább két évezrede nyugtalanító északi-déli különbséget fejtegeti, csak éppen pár vonallal „magasabb” dimenziókban. És nem a szellemtörténeti közhelyeket ismétli - a gótikus ember nosztalgiája..., Hamlet és Faust szemben Don Jüannal és Don Quijote-vel..., a munkátlan déli és az iparkodó germán... -, hanem az „ontológiai” lényeghez próbál közel kerülni. A különbség a két típus között „mindössze” annyi, hogy „Északon az az ember, aki kezéből a kezdeményt kiereszti, elveszett. — Délen viszont az veszett el, aki a kezdeményt megtartja, és nem tudja magát elereszteni.” Ennek az állításnak az a mögöttese, hogy Északon minden dolgok középpontja az En, Délen pedig az istenek. „Délen az embernek semmi dolga. A legfontosabbat, azt, hogy van, az istenek elvégzik helyette.” Semmi nem sürgős. És ami, Hamvas szerint végül is a legfontosabb különbség Észak és Dél között, az az, hogy a déli embernek nem kell gondolkoznia. Mindebből nyilvánvaló az is, hogy a Dél mint térség összeköti az északi embert Kelettel, más58
