Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 5. szám - Czakó Gábor: Beavatás 224., 225., 226
Svájccal kapcsolatban ismét Ankerl könyvéből idézünk: ő ottani lakos. „A szövetségi alkotmány 4. cikkelye szerint szerint mind a négy őshonos közösségnek — a németnek (14 %), a franciának (20 %), az olasznak (5 %), a rétorománnak (1 %) az anyanyelve nemzeti nyelv. Három közülük egyenrangú, hivatalos nyelv, a rétoro- mánok anyanyelvükön érintkezhetnek a szövetségi hatóságokkal a 70. cikkely szerint. ” Hogyan lehetséges ez? A kulcsot az ország története adja: a gazdagabb városok és a hágók vidéke az invesztitúraharc idején, a XI. században kiváltságokat kapott, majd 1291-ben három kanton aláírta a szövetségi levelet, és 1315- ben a harcmezó'n is kivívták szabadságukat a Habsburgokkal szemben. „A Svájc nyelvterületei közti egyensúlyt valójában a kantonoknak a szövetséggel szemben megőrzött belső szuverenitása teremtette meg. ” (Ankerl, 42) Az egyes kantonok egyúttal népi-nyelvi alakulatok is - ezért nem nyomhatja el az abszolút többségben lévő német a többit. • A reformáció előtt nem létezett a népi kisebbség fogalma; a keresztény nép nyelvétől függetlenül egységet alkotott. A kereszténységgel megfért a természetjog: „minden madár a maga csicsergésére tanítja fiókáit”, A középkori jogrend ehhez igazodott. Például a gettók nem a zsidók kirekesztését szolgálták, hanem az elkülönüléshez való jogukat védték, azt, hogy saját szokásaik, törvényeik szerint éljenek. A befogadó állam, ha úgy tetszik, a keresztény állam bírósága csak főbenjáró, például gyilkossági ügyekben ítélhetett fölöttük. Nálunk külön jogot kaptak a betelepült szászok. Besztercebánya például megtilthatta, hogy magyarok beköltözzenek a városba. Horvátországban magyar nemes igen körülményesen szerezhetett birtokot. Andrásfalvy Bertalan írja a Demokrácia a néphagyományban c. munkájában: „Vegyes lakosságú falvakban, városokban váltakozva, hol az egyik népcsoportból, hol a másikból választottak bírót. Ha Mezőberényben az egyik esztendőben magyar volt a főbíró, akkor helyettese, a törvénybíró német vagy szlovák volt, illetve fordítva. Mohácsott példáid hol rác, hol magyar, hol sokac bíró állt a város élén." Ezek XVII-XIX. századi adatok. Mostában szörnyű híreket kapunk arról, hogy Szerbiában, Szlovákiában, Erdélyben megtámadnak magyar embereket, ha azok anyanyelvükön szólalnak meg. A Magyar Királyság nem tekintette magát demokratikus államnak, de természetes volt, hogy a többféle nép lakta falvaiban-városaikban mindenki ismerte az összes helyi nyelvet, s egyikről a másikra váltott, amikor a szükség úgy hozta. • Van egy elenyésző kisebbség, amely sehol nem szenved elnyomástól, sőt, világszerte kiváltságokat élvez: a Magánállamok urai. Ok birtokolják a véleményformáló iparágakat és a bolygó javainak túlnyomó és meghatározó részét - a többség ellenében. 9
