Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 4. szám - Alexa Károly: Hamvas Béla szakácskönyve (2. rész)
Az ételeket tárgyaló fejezet a borral, a bor- ivással zárul, mondván, hogy „a magyar ételrend a borra épül fel, mint a francia vagy az olasz, vagy a spanyol.” Méghozzá a nehezebb (kontinentális) borfajtákra - és ez a tény alapvető eltéréseket eredményez a „sörös” meg a „pálinkás” nemzetekhez képest valószínűleg az ételkészítés „árnyalatai” terén is. A bor termelése és fogyasztása az a nemzeti „géniusz”, ahol tetten érhető a magyar földet át- meg átszövő „lokalitások” páratlan sokszínűsége. És ez a kétlapos utalás duzzad majd könyvméretűvé A bor filozófiájában. (Majd? A művek időrendisége sokkal bonyolultabb, mint azt az életműkiadás datálásai jelzik: ezek az évszámok a munkák elkészültét rögzíthetik csupán, ám tudjuk, hogy pl. az 1948-as keltezésű Öt géniusz lényegében 1940-re már készen van, és az 1945-ös nagy bor-esszé már 1942-ben egy kisebb írásban hírt ad magáról.) A bor-könyv „szaktudományos” erényeit jól jellemzi egy rövid idézet: „Az ivásnak egy törvénye van: bármikor, bárhol, bárhogyan.” S ezt a megengedő, talán mondhatjuk: rokonszenvesen frivol magatartást természetesen nem egy alkoholista képviseli, és a kijelentés nem is valamiféle „bormarketing”-szlo- gen, ez egy lírai álláspont, tréfa, „humorisztika”, amelynek mindössze az a szerepe - a meghökkentésen túl -, hogy a bor csodájának minden elemét befogadhatóvá tegye, hogy elhiggyük: a szőlő, a bor és a borivás egyszerre részese a mindennapoknak és a lét nagy misztériumainak. A magyar borok különböző nemeinek-fajtáinak minősítése így legfeljebb arra alkalmas, hogy a különböző tájak lakói és különféle boroknak elkötelezettek termékeny - soha megállapodni nem tudó - vitát folytassanak egymással a folyamatos próbatétel („bármikor, bárhol, bárhogyan”) jegyében. A bor filozófiájának teljes második felét - a Borkatalógus fejezettől - át- meg átszövik az étkezési tapasztalatok, parancsok és fantazmagóriák. Hamvas írói munkásságának talán legderűsebb és legérzékibb része ez a mintegy negyven oldal. Nemcsak a borlajtstroma izgalmas (és vitatható..., mert ugyan — pl. - mit szólnának a somlyai furmint, a „nászéjszakák bora”, ahogy itt századok óta nevezik, kultiválói arra az állításra, hogy a szekszárdi „a lakodalom bora...”, ez „emeli át a menyasszonyt a házasságba”?), hanem a borokhoz rendelt ételek garmadája vagy a borivás kéjes ecsetvonásokkal megfestett kulisszái is — a korcsmától a lugasig, a borotválatlan arcú poháremelgetőtői azokig, akik hangversenyek szünetében kis pohár hegyaljait ízlelgetnek. A borokhoz társuló ételek az egyszerűség és a keresettség, azaz a mindenféle jó ízekben kedvét lelő gourmand és gourmet kettősségét mutatják. Az utóbbihoz sorolható terítékek emlegetésében inkább a fantázia keveredik hajdani emlékekkel, 60
