Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 2-3. szám - Bokányi Péter: Az üdvtörténeti elbeszélés

mellékesen, pár szóban mondatik el - miként az is, hogy Salamon, irigyelve László dicsőségét, maga is visszatért még a csatamezőre, s mivel nem sikerült már egy besenyőt sem lándzsavégre kapnia, jobb híján megölt egy szilvát szedő parasztfiút, akinek fejét diadaljelként kopjájára tűzve tért vissza a táborba. Ez a történet, a megölt parasztfiú története a regény cselekményében gyakorta feltűnik a későbbiekben. Alomként, látomásként folytonosan kíséri Salamont, hogy aztán a regény végén a jelenet emléke figyelmeztessen, a fiú alakja pedig mintegy a hamvasi daimon megtestesülésévé legyen: a daimon vezeti Hamvas szerint az embert a konfliktusokba, jelöli meg útját, tesz gazdaggá és hatalmassá, szegénnyé és erőtlenné, de ugyanő, aki az emberben a felelősség, a lelkiismeret, aki a tisztaság és tisztesség őre, aki a sors bonyodalmaiból kivezet. Salamont bujdosásában a fiú emléke segíti, hogy leikébe engedje Istent, s így nem cselekedhet hibásan (pld. a Szédibaba című fejezetben: „Salamon ökle indult volna, de a kerlési fiú visszafogta” 217.o.). Kulcsjelenet tehát a regény elején a cserhalmi ütközetről szóló fejezetet záró néhány sornyi jelenet; ez, s a többi is ehhez hasonlóan, először csak a külső történetet továbbvivő felskicceit, szinte csak utalásszerűén megrajzolt történetdarabnak látszik, majd a visszatérések folytán mintegy funkciót váltva (nem a külső történet építésében, hanem a belső történet, az üdvtörténet alakításában vesznek részt) óriási jelentőségre tesz szert. S talán nincs is olyan történetdarabja a külső történetnek, amely ne kapna különös jelentőséget: valamennyi hozzásegít idővel az üdvözüléshez, valamennyi jelenet betagozódik visszamenőleg az üdvtörténet folyamatába.

Salamon király regénybéli története fentiek mentén tehát élesen két síkra bomlik: a cselekménynek van egy külső, látható, „történelmi” síkja s egy belső, láthatatlan síkja. A külső történet a király története, ahogy fentebb már jeleztük, egy nem hétköznapi ember és uralkodó kalandjainak regénye. A belső történet a valódi üdvtörténet: Salamon a történelemmel szemben lesz igazzá, szembeszáll a történelemmel úgy, hogy kilép belőle, hogy megtérhessen önmagába, vezekel, mégpedig nem önsanyargatás révén, hanem úgy, hogy elfordul mindattól, ami nem Isten. A regény mögött roppant határozott és elkötelezett világnézeti-erkölcsi-ideológiai szemlélet húzódik: a keresztény- tradicionalista felfogás, amely Salamon király alakjában és sorsában látja minden ember üdvözülésének lehetőségét, azt, hogy az ember megváltásra érdemes. „Keresztény regény” tehát az Aranykapu. Boldog Salamon király, s mint ilyen, történelemfelfogásában is tükrözi a keresztény-tradicionális történetszemléletet, vagyis, hogy a történelem üdvtörténet, célelvű folyamat. S azzal is tisztában van, hogy ez az üdvtörténet nem a tények mentén ragadható meg: a tények, események, a realitás csak a szükséges keretei annak, hogy a folyamat a célját elérhesse, a valódi történelem a „láthatatlan történet”, amely a realitás tényeitől független térben és időben zajlik.

Az Aranykapu. Boldog Salamon király történelemfelfogása az üdvtörténet nagy elbeszélése mentén rajzolódik ki, s történetkezelése is ehhez a nagy elbeszéléshez igazodik. A történelem tényszerűségének, valóságosságának kérdése tehát nem tematizálódhat a regényben (ahogy tematizálódik napjaink újabb történelmi regényeinek némelyikében) - eleve fölöslegessé is teszi az

244