Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Ablonczy László:Ámulat és bénulat
katarzis) S ebben már Weöres színházát és nézőjét is teátrumi varázskörben látjuk. Mert a költő rivaldán innen és túl, felszabadítja a lelkeket. VIII. Éppen ezért a Függöny felesleges jelzet a Weöres előadás szünetére. Mert a Függöny a színpadot és a nézőteret elválasztja. Úgy szól a költői eligazítás az első felvonás végén, hogy „A szó és mondat félbemarad, mindenki mozdulatlanná dermed említett helyzetében, mintha megállt volna az idő - így megy le a FÜGGÖNY)”. A Függönyt Weöres a színi hagyomány szerint tiszteli, a színháziak kényelmét pontosabban, noha darabja az első felvonás végjátékában egy olyan bénulatot sugall, amely a közönséget provokálja. A nézők akár benn maradnak, akár kávéra és cigarettára a büfébe avagy klozettba távoznak, a felvonásvégi színi mozdulatlanság látványával a nyugtalanság beléjük fészkel. Mert úgy állnak fel a zsöllyéből, hogy a színpadi tér nyitott, s a játszó személyek panoptikumi rezzened enségben láttatják magukat. A szünet is zavarba- ejtően telik, mert a látvány elkíséri a nézőt a büfébe és az illemhelyre is. A második felvonás azzal kezdődik, hogy az első részben félbehagyott mondatát Ibrahim befejezi: „nyakunkon a há... /...ború és mindenki észnél legyen!” Am ezt a folytatólagosságot egy mondat mégis megelőzi; a nézőtéri Flang: ,Jé, még mindig így állnak!” - Az ámulat a nézőtérre visszatérő néző hangja, s csak úgy lehet hiteles és erős, a szokott színházi keretnél több, ha a szünet folyamán és után a közönség nyitott színpadot, folyamatos mozdulatlanságot, tehát változatlan szcénát lát. A weöresi csodálat-rikkantás is így hiteles, hiszen minden visszatérő ,Jé...!”-t gondol magában. Weöres tehát a második részt indítva a nézői csodálattal feloldja a színpadi bénulatot, s a játék újra elkezdődhet. Ilyenképpen a színház terét, a színpadot és a közönséget a költő összeköti, ami csak megerősíti, hogy Weöres varázskörében a tegnapról felidézett történésekben a figurák és a jelenkori néző együtemű sorsot élnek. Tehát a félelemnélküliség hullámhosszára hangolja a közönséget, hiszen közülük, nevükben visszhangzott az, ami felszabadította a játékosokat. Amelynek nyomán folytatódhat a színpadi történet, az előadás. Mozdítja is ezzel a nézőtériek emlékezetét, akár álomi jelenésként idézve a közös múltat, s egyben bátorítván a jelen elviselésére (fababák!). Mert a költő óhaja: a „színjáték tarka álom, / túlemelkedve életen-halálon. / Tán nincs is írva: elképzelve csak.” (A holdbéli csónakos bevezetője) IX. A második részben Ibrahim házában a színjátékpróba folytatódik, mert: „Bárhogy forog a história, a nagy hús-öllő, vér-kalló malom, mint tovább játsszuk külön kis komédiánk”(- mondja Lea). És most kitűnik: sárkányölő játékra készülnek; az Octopust is visszfényező jelenetben a vidéket pusztító szörny néma szerepét Windeck-ra osztják, aki pápai komisszáriusként a Sárváron próbált török idilli próbáját is felügyelte. Néma szerep-kimúlásával előlegezi történetbeli sorsát. Hercsula, a cigány bakó az emberek közötti egyenlő230
