Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Sava Babić: A nagy kezdet
a Nehéz nem írni szatírát című művének néhány szatírája, (ami a prózáját, regényeit illeti, ki kell emelnünk az Oidipusz címűt) - Hamvas első művei, aki akkor már nem is olyan fiatal (33éves), és már nem is kezdő, a teljes alkotó már benne van ebben a műben: a regényíró, az esszéíró és a filozófus. 10. Először fordítok le egy művet úgy, hogy előtte el sem olvastam. Nem csupán Hamvasét, hanem más műveket, amelyeket fordítok, sem tudok elkezdeni, hogy tudnám? anélkül, hogy előtte el ne olvastam volna. Maga a döntés, lefordítani valamit, azon alapszik, hogy előtte elolvastuk a művet, értékeltük, fordításra kiválasztottuk. így volt Hamvassal is, csakhogy az ő műveit leírhatatlan kíváncsisággal olvastam, és tudtam, hogy lefordítom őket. Általános az eljárás, a művet korábban elolvastam és megismertem, elhatároztam, hogy egyszer lefordítom, nem tudom, mikor, mikor lesz rá alkalom, szabadidő és annak vágya, hogy éppen ezzel a művel szeretnék foglalkozni. (A kiadókra és megrendelőkre nem lehet várni, silányak és érthetetlenek.) Amikor eljön, nem lehet pontosan tudni mikor, az idő, a művet újra elolvasom, esetleg a margóra bejegyzek valamiféle megoldást, ami éppen eszembe jut. Utána a fordítás hangneme után kutatok, az első oldalak általában kísérletként szolgálnak, hogy a mű hangnemét felfedezzem, az író mondatát pontosítsam a fordításban. Ez a része a munkának a legnehezebb, a kísérlet egy fajtája, amikor minden lebegés, bizonytalanság, változás... minden a keresést szolgálja. Amikor ez a kezdet meg van oldva, jön a munka, amelynek megvannak a nehézségei, de ez csupán munkavégzés, és konkrét, váratlan részletek megoldása. De minden az ismert mű jegyében zajlik, ahol mégiscsak jelentkezhetnek érdekes esetek, amelyekről előre nem lehetett tudni. Eljárás: a művet elolvastam és ismerem. Mégis, a fordítás minden napja azt jelenti, hogy le kell győzni egy kis részletet, legfeljebb tíz oldalt, leggyakrabban kevesebbet; este olvasom a következő oldalakat, amelyeket holnap fogok lefordítani. Mindig többet olvasok el, mint amit holnap lefordítok. És állandóan így, ezért némely oldalakat többször is elolvasok, mielőtt lefordítanám őket. Nem lehet tudni, mennyi olvasás előzte meg egy-egy oldal fordítását. Hamvassal valamivel könnyebb volt: annyira megismertem a gondolatát, a mondatát, a részleteket, így közelebbi volt számomra és könnyebb, mint a többi író, akiket fordítottam. Hamvas fordításakor általában már nem kellett kísérletezni és keresni a hangnemet a fordítás számára. Ezt csak az elején kellett megtennem, első esszéi és regénye kapcsán, később már nem kellett. Hamvast is olvastam korábban, olvastam minden nap, minden este azt, amin holnap dolgozni fogok. Egyetlen kivétel ez a mű, az utolsó fordítás, a 45. a sorban. Megengedtem magamnak azt a luxust és megelégedettséget, hogy a művet nem olvastam el végig, csak az első néhány fejezetet (ahol megoldottam a név-problémát!), olvasatlanul hoztam magammal a táborozásra, hogy itt fordítsam le, de itt sem olvastam végig. Csak egy-egy fejezetet olvasok el, amelyik éppen soron van a fordítást illetően, de nem ismerem, nem olvastam el a többi fejezetet: nem ismerem a regény szerkezetét, nem ismerem a folyamatát, a fordulatokat... 207
