Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Alexa Károly: Hamvas Béla szakácskönyve (I. rész)
3 ALEXA KÁROLY Hamvas Béla szakácskönyve (I. rész) Ha ez egyáltalán lehetséges, vagy legalább elgondolható: Hamvas Béla élete és műve kezdi kitölteni azt a helyet, amely számára a magyar (s talán nemcsak magyar) szellem horizontján kijelöltetett. Hogy van-e ilyen „hely” - s most éppen az ő álláspontja és tanítása alapján különbséget teszünk „tér” és „hely” között -, arról természetesen mit sem tudhatunk, egy ilyen helyről csak úgy lehet „tudomásunk”, ha a Hamvas-iratok befogadási folyamatát mint barátságos kényszert értelmezzük. Ez a „hely” tehát, megint csak Hamvas felfogása szerint, „valóság” (és nem „realitás”), még ha tudjuk is, hogy „ott” egy imperatívusz álcázza magát: ilyen helynek léteznie kell. Mindazonáltal bármiként is értelmezzük a spirituális térnek ezt a kijelölt, s ezáltal kitüntetett pontját, az erősödő Hamvas-olvasás azt jelenti, hogy mind többen szeretnék magukat otthon érezni itt, azaz egyfelől a Hamvas Béla által meghatározott szellemi terrénumban, másfelől, ami nem egészen ugyanaz, Hamvas mondatai között. A HAMVAS-OLVASÁS Ha egy tűrhetetlen gesztussal a szellemet és a nyelvet elkülönítjük egymástól, akár csak egy villanásnyi időre is, ahhoz az értelmezői alapkérdéshez jutunk, hogy a szövegei által megtestesülő „Hamvas Bélát” minek is tekintsük, írónak vagy filozófusnak. A dilemma, ha nem is dönthető el kizárásos módon, indokolt, felvetése értelmezői kényszerűség, hiszen tudjuk, másféle olvasást igényel egy imitativ szöveg és mást egy teoretikus. A válasz - s ez egyben Hamvas szellemi státusának megközelítése is - mi más lehetne, mint az, s ezt a legnaívabb olvasó is észleli pár mondat után, hogy ő annak a fajta szövegtípusnak nagyon magas szintű művelője, amely egyaránt otthonos mind az irodalom, mind a filozófia terében. „Érzéki gondolkodónak” mondhatnánk és címkézhetnénk őt, és közben az egyik irányban Platonra, Nietz- schére vagy Kierkagaard-ra tekintünk, meg Böhmére, Brueghelre, Blake-re, Hölder- linre, a másikban arra a beláthatatlan hagyományra, amelynek feltárásában, újraélesztésében keveseknek volt akkora érdemük az újabb kori egyetemes szellemtörténetben, mint éppen neki: irodalom-e vagy lételmélet vajon „az”, amit Buddha beszédeiként, Tibeti misztériumokként tartunk számon. Netán Evangéliumként - Jézus élete és tanításai, sorsa és mondatai hogyan is lennének elválaszthatók egymástól? Hamvast „regényként” olvassuk, és „lételméletként” értjük, vagy megfordítva: mint lételméleti álláspontok megfogalmazóját tartjuk számon, aki regényes mesemondásokkal vonz magához. Fogalmazhatunk másként is. Esszéinek olvasásakor mondatról mondatra az nyűgöz le - és ezt tartom esszéírói filozófiája alapvonásának -, hogy a megismerés útja nála - hol közvetlenül tapasztalhatóan, hol bele- érezhetően -, mindig az érzéki megismerés tényeiből, az érzékek szervei által begyűjtött elemi benyomásoktól, azaz az érzékek által közvetített ismeretektől - képekből, hangokból, illatok észleleteitől - indul, s innen hallatlanul gyorsan, egy lendülettel, akár egy kurta bekezdésen belül is, a legmélyebb-legmagasabb gondo185
