Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Danyi Zoltán: Regény és mágia
nyelvésznek a nevét használja jelentős motívumként, aki a fonológiai oppozí- ciókkal foglalkozott.) A bonyodalom egyik mellékszála pedig MARGHERI- TA LA FONTANESI révén bontakozik ki, aki egy Madrid melletti városkában lakik, a Diótörő utca 192. házszám alatt, és aki csak azért kerül a történetbe, mert a szemben álló vitapartnerek le akarják járatni Capetan D’Arrigót, és ehhez lefizetik Margheritát, hogy indítson pert D’Arrigo ellen apasági kereset címén. A per során újabb bonyodalmak kezdődnek, újabb történetekkel és szereplőkkel. Végül, annak ellenére, hogy Capetan D’Arrigo levelek, naplók, igazolások egész seregével bizonyítja, hogy a kérdéses időszakban nem járt Spanyolországban, a bíróság Margherita javára dönt, az általa beadott hamis okmányok és a lefizetett tanúk vallomása alapján. (Az egyik tanú, a szülést állítólag levezető műtősebész a Trubetzkoy-féle inhalátorra hivatkozik, amellyel a nehéz vajúdás során megmentették Margherita életét). Az olvasó ekkor még nem tudhatja, hogy az egész bonyodalom és felfordulás hátterében egymással szemben álló kémszervezetek vannak. A továbbiakban a cselekmény az itt vázolt mintához hasonlóan alakul, tehát mind több új szereplő jelenik meg a világ legkülönbözőbb pontjairól, akik mindnyájan valamilyen kapcsolatban állnak egymással (összetartozásukat a visszatérő motívumok is hangsúlyozzák), és a regény komplikált történetláncolatában végül szinte már minden mindennel összefügg, ugyanakkor pedig semmi sem az, aminek elsőre látszik. Ez utóbbit, a látszólagosság megtévesztő voltát illetően Patmore kifejti, hogy a dolgok valójában mindig az ellenkezőjüket jelentik. Az okkultizmus alaptétele az azonosság elve. Ilyesmi nincs, semmi sem önmagával azonos, hanem önmaga ellentétével. A dolog és jelentése között levő őseredeti fordított viszonyt helyre kell állítani, különben az okkultizmus homályában az ember el fog veszni. (SZ: 24) A regény alaphelyzete szerint Patmore ugyanolyan hallgatója az elhangzó történeteknek, mint az olvasó, és ugyanúgy szeretné megérteni, hogy mi folyik valójában a felszínen kavargó események mögött. Másszóval szeremé a bonyolult cselekmény káprázata mögött meglátni a valóságot, ami a feltételezése szerint mindig egyszerű. Patmore fokozatosan leplezi le a kémhistóriát, helyesebben a történet önmagát számolja fel, a bárfőnök csak afféle „katalizátor” ennek során. Mindeközben finoman ellenpontozza őt a segédje, Wotan, aki nem gyanít semmiféle magasabb értelmet, mindössze szélhámosságot, ostobaságot és hibbantságot lát az egész történetben. Patmore alakjában további misztikus vonás, hogy nemcsak a történeten lát keresztül, hanem a szereplőkön is (ahogyan a Karnevál végén Vidal, aki a „maszkokat” leveszi a szereplőkről, és a történetek szálait elvarrja): amikor belép valaki a kantinba, Patmore azonnal látja, hogy milyen alapkarakter hordozója az illető. így például egy kis kövér nőben Wagnert, szakállas férjében pedig Röntgent ismeri fel, a részeges raktárosban Melanchtont, a sarki fodrászban Goethét látja (28). Azonban nem mindenkit lehet ilyen módon leleplezni, mondja Patmore, ugyanis a hagyomány szerint vannak „ibbur”-ok, akik először születettek, és vannak „gilgul”-ok, akik folytonos körforgásban vannak, és örökösen visszatérnek a földi életbe. Ilyen visszatérő léleknek nevezi Patmore a következő szereplőt. 151
