Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 2-3. szám - Békés Márton: Határhelyzet

lás helyett. Természetesen egy másik, vagyis egy torzult vallás. Ez pedig az „el- ponyvásodott” (Hamvas), „humanizálódott” (Evola) és „eltömegesedett” (Ortega) anyagi civilizáció, annak minden hiedelmével. Ez utóbbiak közé veszi Hamvas a modern tudatok minden fajtáját, centrumukként a humanizmussal, amely a lefelé élő ember hitének origója. Ezek után mit tehet a válság tapasztalója? — teszi fel a kérdést. Lehet keresztény, és lehet pogány. Előbbi - írja Hamvas - hisz a kereszténység újjáéledésében, s úgy tekinti a krisztianizáció által megteremtett kultúrát, amely nem igazi krisztocentrikus világ, példa erre Kierkegaard, Dosztojevszkij, Bergyajev, Péguy, a fiatal Eliade; a pogány válságérző ezzel szemben a világ repaganizálásában látja a kiutat, mint Nietzsche, Evola, Keyserling. Hogy Hamvas magát ekkor, nietzscheánus ciklusában hová sorolta, azt nem nehéz kitalálni, de segítségül itt egy kifejezés, amely integrálja ezzel kapcsolatos felfogását: „szép új pogúny-görög heroikus magatartás” - a mondat minden szava hangsúlyos itt, amely a Nietzsche által megfogalmazott formula szerinti, azaz félelemérzés nélküli és veszélyesen élő világnézetet sejtet.

Hamvas a társadalmak felbomlását is világosan látja, s nem csodálkozunk, ha az Evola által leírt primordiális-szoláris tradícióban gyökerező istenkirályságot és kaszt-társadalmat tartja a természetes berendezkedésnek, s egyetértő- leg idézi Ortegát is a „democratia morhosa"-ról, amely minden kiváltságos társadalmi fenomént megöl, hogy a lent lévőt felemelje. S Ortegától még nem is a legkeményebb szöveget idézte Hamvas, lássuk például, mit ír a spanyol filozófus az arisztokráciáról mint a társadalmi élet szervező rendszeréről: „A hanyatlás korszaka az a korszak, amelyben a nép irányító kisebbsége - az arisztokrácia - már elvesztette kiváló tulajdonságait, melyeknek egykor fölemelkedését köszönhette. A nép jogosan lázad föl az ilyen haszontalan és romlott arisztokrácia ellen. Csakhogy zavarodottságában általánosítja az adott arisztokrácia elleni kifogásait, és ahelyett, hogy fólcserélné egy új, erényesebb arisztokráciával, azon iparkodik, hogy mindenféle arisztokratikus szándékot kiküszöböljön. Hamvas több jól megtalált és szövegébe illesztett idézet fölött elmélkedve a Sklaven-Moral eluralkodását nevezi meg a társadalmi válság gyökérokaként, amely a modern embert páriává (Evola) teszi, és minden fenti érték elleni alulról jövő lázadásra ingerli. „Ez a lázadás tisztán démonikus” - írja:i ugyanarról, amit Spengler a fellah-társadal- mak forradalmairól vagy az amerikai Stoddard a civilizáció elleni lázadásról ír, és amit Evola a tellurikus erők elszabadulásának, Ortega pedig a tömegek lázadásának nevez.” Ez az „utolsó ember” ideje, akiről így szól Zarathustra:

Senki sem lesz többé szegén)' vagy gazdag: mindkettő túlontúl terhes állapot. Ki akarna kormányozni még? Ki engedelmeskedne még? iMindkettó' túlontúl terhes kötelesség.

Pásztor sem lesz, de lesz egy nyáj. Mindenki egyet akar, mindenki egyenlő: aki másként érez, önként meg)’ a bolondok házába.-’

Az utolsó ember korának eljövetelét Hamvas egyetértőleg állapítja meg Guénonnal, Ortegával, Evolával. A kasztok hierarchiájának szétbomlása és a felülről vezetett társadalom értékeinek végleges elhalványodása számára is a vég kezdetét jelentette. Hamvas szerint egyébként is a parancsolás „együtt szellem és eríP'f s az igazi uralkodó „nem eró'szakkal, nem fegyverrel uralkodik,

126