Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Békés Márton: Határhelyzet
jesíti rendelt metafizikai körét, vége lesz, és nem vége szakad; ekkor — Ernst Jünger kifejezésével szólva — át lehet törni az Idó'falat (Zeitmauer), amely mögött az ősi és a tegnaphoz képest mégis teljesen új értéktartalmak veszik kezdetüket, amelyek egyenlőek az ősi hagyománnyal. A válságirodalomnak a krízis legmélyebb felfogásáig eljutott szerzői ugyanezt a felfogást állítják diagnózisuk homokterébe, és mondanunk sem kell, hogy Hamvas is ezt fogadja el. Hamvas válságírói korszakban, a görög és a nietzschei hatás alatt, természetes módon a ciklikus szemléletet tette magáévá, de amikor a keresztény értékek felé (is) fordul, akkor a Jelenések könyvében is megtalálja azt, amit a többi, emberi őshagyományt közvetítő szent könyv leír a korciklusok váltakozása tekintetében. Az Újszövetség utolsó könyve így szól a nagy világciklusok végén bekövetkező halványodás okáról, amely bizonyos időközönként jön el: És láttam, hogy egy angyal leszállt a mennyből, az alvilág kulcsa volt nála, és egy nagy lánc a kezében. Megragadta a sárkányt, az ősi kígyót, aki az ördög és a Sátán, megkötözte ezer esztendőre, levetette a mélységbe, bezárta, és pecsétet tett rá, hogy meg ne tévessze többé a népeket, amíg el nem telik az ezer esztendő: azután el kell oldoztatnia majd eg)' kis időre: MODERN APOKALIPSZIS Hamvas műveltsége arra mutat, hogy a válságirodalom termését behatóan ismerte, és világosan meg tudta különböztetni a krízis szerkezetét érintő munkákat a csupán a felszín dirib-darab problémáin rágódó tömegkönyvektől. Evola Lázadás a modern világ ellen című munkáját" Valéry, Ortega, Spengler és Keyserling vagy Bergyajev művei mellé helyezi, és úgy azonosítja szerzőjét, mint az archaikus - mindent egyben felfogó és az egészre vonatkozó - gondolkodás képviselőjét. Sorokinnal együtt úgy jellemzi a krízisirodalom legjobbjait, mint aki „azon a határvonalon áll, amely a társadalmi, szellemi, kulturális és történeti jelenségeket közös nevezőre igyekszik hozni.m Hamvas Evolát a krízis egészének látásában Nietzsche mellé helyezi. Talán ez az a két név, amelynek jegyében a Modern apokalipszis című írása is áll.10 Krízis mindig van - írja a munka elején -, ez a tudat illeszkedik egy általános „örök krízis szellem”-be, az „apokaliptikus tradíció” vonalába." A krízis ma azért hallatszik jobban, mert a tömegkommunikáció és a tömegszerű jelenségekre rezonáló társadalmi berendezkedések felerősítik a hangját. Azaz: „Nincs itt vége semminek, nem alkonyodik a nyugati hátúra, semmi sem megy tönkre. A világ változik, de ez a természete. Fölösleges olyan eszeveszetten félni attól, ami jön: lényegesen nein fog különbözni attól, ami ma van s ami mindig volt.”'1 Persze, Hamvas igazat ad a dekadencia megnyilatkozásáról íróknak, csupán azt állapítja meg, hogy a halványodás felett érzett düh túlságosan uralja őket. De megjegyzi azt is — ekkor már érezhetően jelezve: nem olyan egyszerű a dolog, mint ahogyan előbbi idézete sugallja -, hogy a kor minden jelentős szerzője a kor ellen foglalt állást, tehát valami azért mégis csak lehet a Péguy-tól, Keyserlingtől, Evolától, Spenglertől vett dühös, profetikus idézetekben. 124
