Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Odorics Ferenc: Korunk értelmezőjének alapállása és ébersége
vett morális intaktság az életgyakorlat modalitását adja meg, így teoretikus kifejtése értelmetlen lenne. József Attilát idézhetem: „Nincs alku - én hadd legyek boldog! Másként akárki meggyaláz s megjelölnek pirosló foltok, elissza nedveim a láz.” Vagy: „Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.” Az alapállással szoros összefüggésben álló éberség központi jelentőségű Hamvas gondolkodásában, s nem tévesztendő össze az ébrenlét pszichológiai fogalmával. Az éberség a Scientia Sacrában metafizikai értelemben szerepel, amely az ember természetfölötti érzékenységét fejezi ki. Olyasfajta képesség ez avagy tudás, „amely néz és lát és tud olyat is, ami az érzékek számára hozzáférhetetlen.”6 A metafizikai érzékenység a láthatatlan láthatóvá tételének lehetősége. Az éberség a Véda értelmében vett tudás (vidja), s nem tévesztendő össze a bal agyfélteke által termelt és kezelt racionális tudással, sokkal inkább az intuícióhoz áll közel, ez a kifejezés korunk ezoterikus irodalmában tudatosságként jelenik meg. Az éberség mint a hagyomány megjelenése biztosítja Hamvas Béla írásainak cáfolhatatlan időszerűségét. Jelenleg, az apokalipszis korában (a kali-juga, a vaskor időszakában) a tört életben élő, kába individuális Én érzéki, testi szükségleteinek kielégítésében látja létezésének célját („Ehess, ihass, ölelhess, alhass!”). Azonban napjainkban nem kevés prófécia szól arról, hogy a Földre az utóbbi 10-15 évben érkezett és folyamatosan érkező magas minőségű energiák és az energiák által közvetített információk fokozatosan emelik a Föld és a földi lények-létezők energiaszintjét, s így emelik a Föld és az emberek tudatosságát, azaz éberségét. Egyre többen jönnek rá (emlékeznek arra), hogy eredetileg isteni lények, univerzális lények. („A mindenséggel mérd magad!”) Ezt nevezi Hamvas Béla az ébredezés folyamatának, amely József Attila Eszmélet című versében az eszmélkedés folyamataként jelenik meg. Az ébredezés, az éberség első jele, hogy az emberben homályos gyanú ébred: az őt körülvevő külső világ varázslat. Aki elkezd az érzékeken túl látni, aki elismeri a láthatatlan valóság létezését, az megtette az első lépést univerzális Énje felé. Ezután következik, hogy a leglényegesebb és a leginkább megkötő, visszatartó erő, az individuális Én álomképe foszlik szét. Ekkor jön rá az ember arra, hogy - a hermetikus hagyomány analógia törvényének megfelelően - „minden mindennel összefügg”, azaz „hogy a világban meg nem változtatható azonosság van”. „Ez nem más, mint az” (etad vai tat)'. Ekkor az ember a létezőket mind saját magában tudja látni mint Énjének részeit, és önmagát is mindabban tudja látni, ami létezik. A következő lépésben pedig rájön (visszaemlékezik arra), hogy - azzal együtt, hogy énjének szerves, elvá113
