Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Darabos Pál: Atyai mesterem volt a két jóbarát, Hamvas Béla és Féja Géza
jén kérésemre megírt visszaemlékezéseiben számtalan olyan mozzanatot örökített meg Hamvas életéből, ami enélkül sohasem került volna napvilágra. Hamvassal lassan kialakult kapcsolatom során én is igyekeztem számára segítséget nyújtani, elsősorban általa keresett könyvek kölcsönzésével, vagy ha azok nem léteztek az Akadémiai Könyvtárban, akkor megrendelésükkel, elsősorban Rudolf Kassner, az 1958-ban elhunyt nagyszerű osztrák esszéíró filozófus, valamint a háború alatt Angliában önrendelkezésszerűen éhen halt francia filozófusnő, Simone Weil műveinek és a rá vonatkozó irodalomnak könyvtárunk részére történő megrendeltetésével. Kassner, a fiziognómiai világszemlélet képviselője a húszas évek vége óta kedvenc szerzői közé tartozott, és vele a Kerényi-körben éppen Sarlóska Ernő ismertette meg, aki akkoriban lelkes olvasója volt az Európa-gondolatnak nemcsak szólamokban, hanem szerzői széles skálája révén is képviselő Europäische Revue nek, amelynek rendszeresen író szerzői közé tartozott Rudolf Kassner is más jeles németek, franciák, olaszok, spanyolok, angolok, emigráns orosz filozófusok stb. mellett. Magyarok közül, ismereteim szerint csak az a Ligeti Pál (Paul) (1885-1941) festő és építész szerepelt írásaival, akinek a világválsággal összefüggő gondolatait Hamvas sok más Revue-szerző írásaival egyetemben sokszor idézte műveiben. Ennek a lipcsei székhelyű folyóiratnak a Szovjetunió kivételével Európa minden országában volt képviselete, Budapesten az a Dorottya utcai Grill-féle könyvkereskedés, amelynek tulajdonosa, Gergely Rudolf náci és kommunista meghurcoltatások után szintén kollégám volt a hatvanas évek elején az Akadémiai Könyvtárban. Mindenesetre, ennek a három „mesternek” a barátsága, a velük folytatott beszélgetések, gondolatcserék az évek során sok felismeréshez vezettek el, többek között ahhoz a legszemélyesebbhez, hogy a teremtett világ természete nem a dolgok és események lineáris láncolata, hanem inkább bonyolult, több- dimenziós, az időtényezőt és még az afölöttit is magában foglaló hálózata, szövete, amelyben a személy nagy áttételeken keresztül mindennel és mindenkivel kapcsolatba kerülhet, tértől és időtől függetlenül. Úgy, ahogy azt Hamvas a Mája c. nagy esszéjében kifejtette: a lény, az individuum az a centrum, amely önmagából szám és mérték alapján autonóm világot teremt. Ezért nem egy, hanem számtalan világ, kozmosz létezik, és ezek mindegyike pedig egyszeri és megismételhetetlen. Ez a világ, bár egyedi, de mégsem zárt, hanem minden más világ felé nyílt, mint a kereszt négy nyílt szöge. A lény önmaga világát önmagából imaginációja révén a fénykereszt szárain elhelyezkedő skálák szárain számrendnek megfelelően elhelyezkedő fokainak összeszövése révén belülről kifelé, egyszerre is, meg egymásután is összeszövi úgy, ahogy, mondja Hamvas analogikusán, a jégvirág keletkezik az ablakon. A számrend jelzi a középponttól való távolságot: a különböző dolgok skáláinak megfelelései, vagyis azonos távolságuk a központtól - egyetemes értelmi (analóg) megfeleléseket alakítanak ki, és ezek helyes leolvasása, vagyis képzése függ az ember individuáltságának, személyiséggé válásának fokozatától. Magam is ennek a Hamvas felismerte törvényszerűségnek folyományaképpen kerültem egyaránt kapcsolatba a térben és időben eleinte tőlem távol élő Féja Gézával és Hamvas Bélával, valamint mindazzal, amit az ő személyes világuk képviselt, és amivel kapcsolatba kerültek, és aminek tanúja lehettem életük során és utána is. 98
