Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Végh Attila: Hajlék
2 2 a VÉG H ATTILA 9 Hajlék Ezer ujjal szorítja a semmit, reményt szürcsöl, világot képzel. Egy gondolat csalogatja, mi lehet a sűrű feketén túl. Életlevegő, puhán szállongó világ, vagy növényharc, karcos csapkodás. Ügy érzi, mindegy, csak megtörténjen, csak kinőjön innen, lássa az ég. Felhorgasztja hát méltó erejét, kihajt, és már érzi, róla kapta nevét a bükkös. Ezer ujjal szorítja a párát, levelekbe tölti a múlt nedveit. Ősszel nekivetkőzik a balzsamos hidegnek, a homályba szórja emlékeit. Az út neki nem jelent semmit, csak a képzelet kanyargó füstje. Ám a tűz benne ég, járatokat éget, és végül eléri a halálos büszkeség. Nem tudja, hogy voltak olyanok, akik meghajoltak a kéknek. így születik az emberi hajlék, az önmagáért való létezés elhajlik. A bükk áthajlik a bükkös öntudatán, valaki kihajol egy képzelt ablakon. A hajlékba belehalt természet egy idegen faj álmait őrzi. Ráhajol minden szenvedésre, befelé figyel: családregényt olvas. 82
