Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Szőcs Géza: ... és akiket ne, Hamvas recepció az Aczél-korszakban
szervezkedéssé válni, mint ahogyan a Sziget is megszűnt hatodik számával. A Sziget vállalkozásában Németh László is részt vett; s mindannyian hitték, Németh László ott megjelent Platoni pillanat című versének szavaival, hogy „Népének töri meg s zendíti gégeként / A költő, ha beszél, néma lehelletét. / Ujjong, hördül a nép s rajta az alaktalan / Sóhaj, mint ütemes ének iramlik át". Ők valóban nem akartak elszigetelődni. Kerényi ezer emberről beszél, reménykedik, hogy legalább ennyien köréjük állanak, köréjük és tanítványaik köré. És ha már ebből semmi sem lett, a Sziget illetve a Stemma nem azzá lettek, aminek szánták őket, vajon miért nem alakult ki legalább közöttük egy alkotókor? E kérdésre nem tudunk felelni. Tény annyi, hogy Weöresre a Hamvas-kultúrkör meghatározó módon hatott; és ezen nemcsak azt kell érteni, hogy például Weöres A Teljesség felé című ciklusa Hamvas Béla és Kemény Katalin Vedanta-fordításának mondhatni átköltése, vagy hogy milyen - versekben kimutatható - hatással van Hamvas egy-egy esszéje Weöresre. Annak tehát, aki Weöres Sándor költészetét fogja elemezni, nagy figyelmet kell fordítania az említett gondolkodók befolyására, elsősorban a Hamvas Béláéra. S mielőbb a végső szót kimondaná, össze kell vetnie Weöres életművét a Szentkuthy Miklóséval. Nem azért, mintha bármelyikük kimutathatóan befolyással lett volna a másikra. Ám az, ami Weöres Sándorral jelentkezik a magyar irodalomban - nevezzük stílus- vagy eszmei áramlatnak, vagy egyszerűen valósághoz és műhöz való viszonyulásnak - egyszóval a hozzáállás, a végső alap, amihez majd különböző hatások tapadnak, mint amilyen jelen esetben a Hamvasé: nos, ez a hozzáállás végső fokon közös a Szentkuthy Miklóséval, és csak az övével. Annyira, hogy késői irodalomtörténetekben nevük olyan szükségszerűen fog egymás mellé kerülni, mint például a Babitsé és Kosztolányié. Ha vulgáris is, de ösztönszerűleg helyes volt a megjegyzése annak a kritikusnak, aki mintegy húsz éve a Weörest védő Szentkuthyról megjegyezte: zsák a foltját megtalálja; és hogy itt ki kinek a zsákja vagy a foltja, most nem is jelentős, mi sem foglalkozunk álarcöltő motívumokkal -, arra emlékeztetünk csak: Szentkuthy látszólag önkontroll nélküli oldottsága mögött ugyanaz feszül, mint Weöres tovább már nem keményíthető tökéletességű formáiban: a lét nagy ősmondatának kibogozásával küszködő erőfeszítés. Hamvas Béla azt írja Szentkuthyról, hogy nála az, ami van, „nem mindenen túl, hanem mindenen innen történik", és ezt a kérdést teszi fel: „Vajon lehet- e a festék, a púder, az álszakáll - stílus?" Kemény Katalin Szentkuthyról írja, de menynyire áll Weöresre is: „amit keres, az az extramundális pont." A mindenek felett levő lét, „maga a lét, s épp ezért azonos ez a keresett, extramundális pont a minden jellemezhető állapoton felüli világos, fokozhatatlanul centrális ponttal. így van ez, akkor is, ha [...] csak álarcként és próbaképpen vesz fel minden lehető álarcot." Állítsuk most ide Valéiy mondatát: „Van attitude centrale, az emberi értelemnek olyan centrális magatartása, amelyet ha az ember elér és elfoglal, ebből a megismerés mindennemű vállalkozása lehetséges. Mit jelent ez?" 3. E. Fehér Pál 2. (?) sz. feljelentését sikerült megtalálnunk, ezúton nyújtjuk át a költőnek. (Népszabadság, 1987. október 7.) Hamvas Béla születésének kilencvenedik évfordulóját ünnepli a szombathelyi folyóirat, az Életünk. Tanulmányokkal, versekkel, esszékkel, bibliográfiával - ahogy illik. Nem a vállalkozáshoz kívánok hozzászólni, noha egyre nyilvánvalóbb, hogy Hamvas Béla életművének értékelése körül vitáknak kell kibontakozniuk. 80
