Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 2-3. szám - Szőcs Géza: ... és akiket ne, Hamvas recepció az Aczél-korszakban

bőven esett szó. Nem titkoltam, mekkora felelőtlenségnek tartom Hamvas és Kemény Katalin száműzését a magyar kultúrából.

A felolvasáson jelen volt Gáli Ernő is, akinek nagyon megtetszett az esszé, és el is kérte tőlem, azzal, hogy közölné a Korunkban. Eltelt egy-két hónap. Aztán felhívott, és igen óvatosan, szabódva, majdnem bocsánatkérően, felvetette, hogy az írás fő hangsúlyai nem szorítkozhatnának-e a weöresi életműre - hogy Hamvas miatt ne kockáztassuk a mégiscsak Weöresről szóló írás megjelenését. Szelídítettünk néhány kifejezésen, talán töröltünk is egy-két mondatot, végül - mivel éppen behívtak katonai szolgálatomat teljesíteni - rábíztam, hogy ha további kihagyásokkal (és semmiképp nem beleírásokkal) megelégszik a cenzúra, ám húzzanak belőle még tetszés szerint, amennyiben legalább a Hamvasék ignorálását számon kérő mondat benne marad a szövegben. Ez volt a feltételem. Ha ebbe a mondatba is beleakadnak, inkább ne közöljük az esszét.

Gáli Ernő állta a szavát, és bár kifinomult veszélyérzete nyilván óvatosságra intette, megelégedett azzal - mint utólag kiderült -, hogy lecsökkentette a Hamvas-hivatkozások számát. De hamarosan kiderült, hogy az az egy mondat többet nyom a latban, mint akárhány Hamvas-idézet.

Az esszé végül a Korunk az évi decemberi számában jelent meg. Én mit sem sejtve töltöttem katonai szolgálatomat Dobrudzsában, mígnem - ez már 1974 tavaszán történt - hallom ám az irodán, hogy valami nemzetközi zűr támadt miattam.

Ha jól emlékszem Gáli Ernő (vagy a Korunk más szerkesztői, esetleg Balogh Edgár vagy Rácz Győző) akkori értesüléseire - amelyek nem biztos, hogy megbízhatóak és nem biztos, hogy teljesek voltak - a budapesti „kultúrkapcsolatok intézetének pártbizottsága” kezdeményezte a Korunk által elkövetett merénylet kivizsgálását és azt is, hogy megfelelő (külügyi? pártdiplomáciai? kulturális minisztériumi?) csatornákon megfelelő tiltakozás torolja meg a gaztettet.

Szegény Gáli Ernőt a sárga földig lehordták pártvonalon, ahogy ma mondják: leugatták, és fájdalmas arccal mutatta nekem (ez már májusban volt, akkor kerültem haza Kolozsvárra) a Kritika című lapban megjelent vezércikket. Átfutottam, és felajánlottam, hogy hiszen én erre a disznóságra helyben megírom a választ.

Jaj, nehogy - jajdult föl Gáli Ernő -, eszedbe ne jusson! - Tudod-e, ki írta ezt a cikket?

Tán csak nem Kádár János? - kérdeztem vissza.

Ernő bátyám megsúgta, hogy a vezércikk szerzője nem más, mint E. Fehér Pál. Fogalmam sem volt, miért kellene emiatt rettegni. Volt, aki szerint E. Fehér mögött maga a KGB áll. Ezen jót röhögtem. A KGB, amint Hamvas Bélával foglalkozik.

A Vita és beleszólás címet viselő aláíratlan vezércikk a Kritika 1974. évi már76