Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Vasadi Péter: A szellem fogyasztásra való
VASADI PÉTER A szellem fogyasztásra való Jó régen volt, hogy szögletes, vasas zörgésű villamoson döcögtünk, Szentjóby Tamás meg én. Nem jössz el Hamvashoz?, kérdezte. Hová? A kertbe, válaszolta. Ülünk a diófa alatt, s hallgatjuk őt. Utána beszélgetünk. Ki ő?, firtattam. Szentjóby rövid, ezoterikus leírást adott a rejtőző, s eldugott magyar szellemi élet főalakjáról. .. .Nem mehettem, ezért meg azért, de idézeteinek kötetéhez hozzájutottam. Benne Lenin és Sztálin mondatai. A világ Egyetemes Lelkének reprezentánsai, hosszú sorban... Aztán - időben errefelé - azt mondja a Vigilia-beli Váczi Tamás, két féltitkos erdélyi utazása közben, a dolgozószobámban: Hamvas a Kárpátmedencei magyar éthosz megtestesítője. Az egy nemzet prófétája. Izajás?, kérdezem. így nem, válaszolja. Magyar fogantatású világszellem... Őszintén szólva egy kissé sokkolt ez a „sok”. Azután T. G. jóvoltából kötegszámra kapom írásainak fénymásolatát. Később a könyveit olvasom, egyiket a másik után. Szellemisége az új magyar érdeklődők között elsöprő erejű hullámot vet. Magas lángon égő átlel- kesültség nélkül alig hallok róla beszélni. A Karnevál azonban bizonyos zavart kelt. Balassa Péter velős esztétikai kérdéseinek, kritikájának van alapja. E sorok íróját már korábban is meggondolkodtatta Hamvas bölcseleti eklektikája, a szép és a jó kettőssége végkövetkeztetéseiben, de gyönyörködtette szellemi arisztokratizmusának és a mintegy pórias gyakorlatának egysége mind a művében, mind életében. Fölfedezése után társadalmi-etikai dolgozatokat, esszéket nem lehetett anélkül megírni, előadni, hogy számos helyen ne idéztek volna tőle, mi több, ne bizonyítottak volna vele. E sorok írója nem kifogásol, hanem gondolkodik. Hamvas a magyar Nietzsche, vélhetné igen kockázatosán, kevesebb kockázattal, ha e híres filozófust nem hírhedettnek tartaná a közvélemény, félreértve őt. Az ember szellemiekben így is, úgy is intenzíven igazságtalan; de az intenzív szón van a hangsúly. Ami azt sugallja, igen fontos, amiben igazságtalan lehet. Hiszen e sorok íróját is elragadja ennek a kellőképpen üldözött embernek szellemi ereje, tényleges, és nem - csak - lexikális egyetemessége. Mégsem veheti észrevétlenre: Hamvas gondolkodása olyankor válik váratlanul légiessé, amikor a legnagyobbak két lábon maradnak a földön, bár hajukat a fölső Széljárás cibálja. Hamvas Béla műve elkészült. Pecsét van rajta. A magyar művelődéstörténet egyik legszebb fejezetét írta meg. Lukács József kifürkészhetetlen fölháborodással értetgette csak Hamvast. Ez a mű - mennyiségben is - túl nagy ahhoz, hogy összehasonlító földolgozása megítélhesse, ideértve az értékítéleteket is. Nem morgolódhatunk azért, mert a szellem fórumán nem (sem) ismernek irgalmat. A kegyelet mindig csak kifogás. Ugyanakkor azon sem csodálkozhatunk, hogy akik művében alámerülnek, minden mai problematikára megtalálják benne az egyedül helyes megoldást. Részben azért találják meg, mert a tudás valóban titkos (sacra) végelemzésben: nem mindenkinek nyilvánvaló. Részben azért, mert akik keresik benne a megoldást, meg is akarják ott találni. Mai hányatott, tarka és félelmet keltőén szegényes szellemi életünkre jellemző, hogy van egy Hamvas Bélája, neki egy értő és fölkészült csapata, de nincs, nem tud lenni (sic!) egy népe, mely széltében-hosszában táplálkozhatna belőle, és erre rá is szorul; pedig Hamvas Béla étek-ember volt. 71
