Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 2-3. szám - Pék Pál: A legutolsó lakoma

3 3 3 3

PÉK PÁL

A legutolsó lakoma

Ki elárul, az tovább lendít?

Vagy késre tapaszt a magány?

Kettős éjben, fegyverek közt, egyensúly nélkül ki föláll, sebeiddel iszonytat, csak néz e rontott alkonyon, álarcában álarcod tudd, ha már a megjelölt napon meggyötörtén lép ki mégis sorsodból, ki volt, a Bárány, s a körülvettek ama tiszta, legutolsó lakomáján Júdás-képpel bámul rád, hisz te vagy, aki nem felel, némaságod jár szemében, de szárnycsapás, és földközel ölyvestül csap le az ég, ha mentő kéz sem, fuldokolsz,

dong körötted legyek pokla, golgotái új pokol, s úgy függsz benne akár valód, szavak homályán a hang:

csak a hús, a csont, a semmi, lefoszlón az emberarc.

70