Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Szabados Györggyel Molnár Csaba beszélget: Ráérő idő
A kisbabák is előbb hallanak, mint látnak. A haldokló hall még, amikor már nem lát. Visszatérve a művészetekre szeretném még elmondani, hogy nem véletlen, hogy a vizualitás a moder- nitásnak egy ilyen kulcsfontosságú művészi eszköze lett. Az ember elsó'sorban látó lény, s ezen keresztül manipulálható a leghatásosabban. Ráadásul a technika magas foka és az általános technicizálódottság következtében bizonyos szándékok azt jelenítenek meg immár képileg is a kiszemelt célközönségnek, amit akarnak. Tegnap az egyik rokonom, aki kiváló számítógépes szakember, s nemrég települt haza Svájcból, egy DVD-t mutatott nekem. Szerzője egy amerikai, aki tíz évet dolgozott rajta. Ezen a lemezen kép és hang egyaránt mesterséges. Komplex ütőhangszeres zenét hallani, amit teljes egészében komputerrel írtak. Egy kitalált termet látni tele fiktív ütőhangszerekkel. Dobverők, labdák és különféle tárgyak keltik a hangokat, de úgy, hogy még az árnyékuk is látszik. A dobverő úgy mozog, mintha ember lenne mögötte. Elindul, és mire odaérkezik az egyik hangszerhez, épp akkor kell megütnie azt, és úgy üt, mintha ember ütne vele. Elképesztő látvány, viszont zeneileg teljesen érdektelen. Ezt a manipulációra hoztam fel példának. Itt már a zene is manipulálva van, mert nem szól semmiről, csak hihetetlenül kellemes, de semmi érzelmi vagy világképi tartalma nincs, pusztán a binaritás alapján, fémhulladékokból felépült műhang, művilág. A zenét itt kép manipulálja. A vizualitás nagyon kézenfekvő terep volt egy olyan világban, ahol „Isten meghalt”. A becsapásnak szánt zenét ugyan csak az fogadja el, aki saját maga önként csatlakozik ehhez a világhoz, de úgy tűnik, megadja magát ennek a világ. Bár találunk olyanokat is, akik naiv módon fogadják be ezt, de alapvetően nem ez a jellemző. Nincsen tartás és nincsen autonóm gondolkodás. Ezt kéne leírni szociografikusán és világosan kielemezni, ha kellően ma nem is lehet. Miért? Mert a szociológiának nincs istenfogalma, így nem veszi figyelembe, hogy a világ nemcsak anyagilag és horizontálisan van megteremtve. Nem veszi figyelembe a mögöttes igazi valóságot, hogy nem ez a tárgyi világ a valóság (múló hatalmaival), hanem a mögöttes törvények fundamentuma, ahogy azt minden nagy bölcselet is mondja. Ami létrejön: él és elpusztul. Ez az ő ideje, és csakis az övé. Minden provizórikus. Ezért mondják a szent könyvek, hogy Isten az, aki Van. Nem azt írják le, hogyan néz ki, mintha hasonló lenne a mi tárgyainkhoz. Csak annyit mondanak, hogy van. Az egyetlen, aki-ami van, és nem kopik el, mint a ceruzám vagy a kottapapírom, amire a darabjaimat írom, vagy majd a piramisok is egyszer. Azokat az alaptörvényeket, amelyek alapján a mindenség működik, csak úgy lehet megérteni, ha átlátjuk és megértjük annak „mechanizmusát”. A születés és a halál állandó együttműködését. A teljes bizonytalanság terepét. De a Fenntartó égisze alatt. Erről nem vesz tudomást a kételkedő, a lázadó, a kisajátító ember. Hülyeségnek tartja az egészet, miközben nem is érti, hogy hogyan működik a világ. Mekkora nagyképűség, mekkora gőg és avatatlanság. A mai civilizáció kibújt a teremtés nagyszerűségének egyetlen méltó rendje, a szakralitás rendje és tisztessége alól. 59
