Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Czakó Gábor: Humorisztika, derű és kenyőcs
CZAKÓ GÁBOR Humorisztika, derű és kenyőcs HAMVAS BÉLÁRÓL Hamvas Béla a magyar irodalom leghumorisztikusabb írója. Könnyű neki, mert ezt a szót ő alkotta a saját alapállása egyik oldalának megvilágítására. A humorisztika egyáltalán nem viccelődés, szójáték, csacsipacsi, beugratás és hasra ejtetés, ironizálás, tréfa, móka és hátba vagdosás. Mindegyiknél több és derűsebb, mert a fölsoroltak rendszerint valaminő kívülállás jegyében fogantak. Mivel a mai betyárok a gazdagok helyett a szegényeket fosztogatják, a mai humoristák közül sokan reálpolitikába kezdtek. Átálltak Ludas Matyitől Döbrögi oldalára. Némelyek elszórakoztatják-lekötik a közönséget, amíg a tolvajok a zsebekben kotorásznak, mások maguk is vadászok lesznek. Megbízóik kipécéznek nekik valakit prédának, ők pedig távolról, fedezékből vezénylik az olykor gyilkos gúnykacajt. Humoristának lenni manapság gyakorta azt jelenti, hogy az ember a közösségből kilép, de nem hagyja el, hanem szétrugdossa. A humorista fő eszköze az irónia. Ez áll róla a Hamvas Szótárban (Cz. G: Szótárkönyv: Hamvas Szótár, Éva Szótár, Magyar-Magyar Nagyszótár, Boldog Salamon Kör, Bp. 2001. - A további idézetek általában innen valók, ha nem, jelzem.) „Irónia a tökéletesség nevetése a gyarlóságon; az álfeliilemelkedés egyik mentális formulája, mint a részvét és a gőg.” Ezzel szemben a humorról így vélekedik Béla bácsi: „Humor a nullára és a végtelen nagyra beállított önkritika együtteséből keletkezik; az egyetlen sav, ami a realitást oldja; a személy és a szabadság ismertetőjele; az üdvtudat betörése a realitásba; képtelen a hősi emlékmű gesztusaira, mentes irigységtől, bosszútól, gúnytól, oktató célzattól, ragyogó és a végsőkig átvilágított; az utolsó maszk, a tragédiánál mélyebb, az infinitezimális szubjektum magatartása a rongáltsággal szemben; az alapállásról való tudás elveszíthetetlensége.” O, az a nullára és végtelen nagyra beállított önkritika, ami oldja az ún. realitást! Ha nincs is mód itt az összes fontos szavának értelmét megvilágítani, nézzük meg, mi volna a realitás az ő szóhasználatában? „Realitás kényszer, félelem a szabadságtól, a Nagyinkvizítor megalázó hatalmaskodása, reálpolitika, a valóságban nincs; mintha mi sem történt volna: sem Lao-ce, sem Golgota, sem Háborúk, minden megy tovább zökkenőmentesen; a széptől, nagytól, a békétől, az igazságtól való elhagyatottság; a modernizmus legfontosabb fogalmaSzóval mindaz, ami miatt az igazságot elhagyjuk. Úgymond reálissá leszünk, holott igazából ekkor válunk hamissá, azaz valótlanná. „Reális 1. aki ravasz és elvetemült; ha Isten reális lett volna, csak gyárat, bankot, hivatalt, tudományt teremtett volna, de sohasem virágot, szép lányt és verseket; hála neki, Isten nem reális; 2. valóságos reális az ember akkor lesz, ha a másik lélekkel közösségre lép.” A valóságos reálissal ezúttal nem foglalkozunk. A hivatásos nevettetőknek látszok közül egyedül a Bolondot kedvelte. Nyilván azért, mert az fütyül a realitásra: „Arlequin/Bolond az emberi lét egyik 46
