Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 11-12. szám - Sulyok Vince: Iparos(ság) - az elmúlás fényében

nyos tájékozottsága nem csak imponálóan nagy és széleskörű, hanem ezzel egyúttal megnyugtatólag is hat olvasójára.

S erre szükség is van, mivel könyvében nem a hagyományos értelemben vett foklorisztikával találkozunk, hanem benne mintegy kibővíti és megújítja ezt a tudományágat. Elsősorban azzal, hogy egy olyan népréteget és foglalkozáságat von bele vizsgálataiba, amelyel mindeddig nem foglalkozott a tradicionális folklórkutatás.

Édesapja személyében ugyanis a falusi iparososztályt mutatja be, egy olyan népréteget, amelyik amellett, hogy széleskörű és gazdag ismeretekkel rendelkezik a népi művelődés területén, egyúttal a városi (vagy mondjuk így: városiasabb) tömegkultúrából is igen sokat átvett és továbbhagyományozott környezetére. Ily módon részt vett a különböző néprétegek egymástól olykor jelentősen eltérő kultúráinak egymáshoz való közelítésében. Vagyis nem lebecsülendő közvetítő szerepet vállalt magára és végzett el.

Egy további újdonsága, újítása Lanczendorfer Zsuzsa könyvének, hogy egy, a tudományág által ez idáig nagyrészt elhanyagolt vagy egyáltalán nem is említett tájegység vizsgálatát vonja be a tudományos vizsgálat és érdeklődés terébe: a Sokoróalját. Tehát a Kisalföld Győrtől délre elterülő peremvidékét, be a bakonyi erdőségekig. De a könyv írója ebben is otthon marad. Hiszen ez a táj az ő közvetlen szülőföldje is egyúttal. Miként otthon van az iparos alakjának ábrázolásában is, hiszen édesapja életét, sorsát és tevékenységét mutatja itt be.

Édesapja azonban igazából nem a paraszti életforma és életmód képviselője, noha falun él. De sem ez a tény, sem az, hogy szőlőskertjét maga műveli és borát maga állítja elő, kultúrája pedig a népi, falusi hagyományokra van alapozva, nem teszi, nem teheti őt paraszttá. Amint az se teszi városivá, hogy faluját időközben Győrhöz csatolták, valamint hogy a városi tömegkultúrából saját örökölt kultúrájába asszimilált egy sereg karakterisztikus vonást. Gondolkodásmódját, életfelfogását éppen ez a határhelyzet formálta ki, tette sajátossá. Ezt a határhelyzet-poziciót tovább erősíti az is, hogy iparosként a kiszolgálóipart űzi, mészárosként és húsbolttulajdonosként.

A könyv gerincét mintegy természetes módon Lanczendorfer Károly önvallomásai teszik ki. Ezek nem folyamatosan készültek, hanem hosszú évek során, s tulajdonképpen „spontán” módon. Az életrajzi adatok telítve vannak kisebb- nagyobb kitérőkkel, humoros megjegyzésekkel, rendkívülien találó megfigyelésekkel, sőt egyenesen viccekkel. Hősünk nagy népszerűségnek örvendett lebilincselő, színes, érdekes előadásmódja miatt. Szeretett beszélni, mesélni, a társaság központja lenni. Szeretett inni, táncolni és dalolni is. Jól ismertem, de tíz évvel fiatalabb voltam nála, s ez áthághatatlan akadálya volt annak, hogy úgynevezett baráti közelségből ismerhettem volna. S jól ismertem egész családját is. De azokat a ménfői vagy környékbeli embereket is, akik ilyen vagy olyan összefüggésben említésre kerülnek a könyvben. Mindez legtöbbnyire előnyt jelent nekem, mint olvasónak, de nem mindig: én olykor kicsit másképpen emlékszem az említésre került eseményekre, mint az elbeszélő maga. Néha még a nevekre is. Nem idegen tőlem az a feltevés sem, hogy az elbeszélő több helyütt maga alkot érdekes, anekdotikus történeteket, hogy ezekkel élén145