Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 11-12. szám - Csoóri Sándor: Szokoly Tamás-est Veszprémben

én kevertem, el az éjszakát ködöt magam faltam borotvák ünnepi táncát te gyönyörű szemfényvesztésedre én mesterkedtem, csuklók kényes hanyatlásaival én oltottam el félelmeidet.

Szokoly versei modern versek, de nem a régi szürrealista vagy expresszionista sugalmazások hatására azok. Új elemek is gazdagítják őket: nem stílusjegyek, hanem a szürrealista valóság mindennapos elemei: titokzatos születések, talányos elhalálozások, szétesett családok töredékei, politikai őrület s lobogó tűzön fölforralt álmok.

S mindez egy dunántúli történelmi városban: Veszprémben! Azért hangsúlyozom ezt, mert a XX. században csak kevés költő vállalta a „vidékiséget”. Például Juhász Gyula, Gulyás Pál, Csorba Győző, Takács Gyula, Simonyi Imre és a Verőér szerzője, Szokoly Tamás.

Összegyűjtött verseiről - sűrű jegyzeteim alapján - még kétszer ennyit tudtam volna mondani, ha esszét kérnek tőlem s nem bevezetőt.

A megíratlanul maradt részből két versidézet mégis ide kívánkozik, amelyet boldogan írnék bele bármelyik versembe. Ráadásul ezt a két sort sötétben mondanám el a közönség előtt:

mi az amire tellett mi az amire vágytál megfáztál a halottas ágynál

A másik pedig így:

Nékem, eg! Bejárónő' kéne aki fellegekbe jár — helyettem is.

Hatvan esztendő eltelte után szerény kívánság ez egy költőtől. Azt kívánom Szokoly Tamásnak, hogy ez az óhaja teljesedjék.

64