Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 11-12. szám - Csoóri Sándor: Szokoly Tamás-est Veszprémben
CSOÓRI SÁNDOR Szokoly Tamás-est Veszprémben Most, hogy végighallgattuk Szokoly Tamás harminchárom versét, sokféle emlék, érzelem és sokféle gondolat mozdult meg bennem. Az első az volt, hogy 1950-ben, érettségi után, átköltöztem Pápáról ide Veszprémbe, s itt akartam végleg lesátorozni. Lóránd Imre, a Veszprém Megyei Népújság akkori szerkesztője a fiatal újságírók vőfélybotját azzal nyomta a kezembe, hogy itt a Bakony erdők szomszédságában tanuljam ki a szakmát, és négy-öt év múlva bármelyik országos lap fölkínálja nekem irodalmi rovatát vagy tárcarovatát. Hiúságomnak tetszett ez a lendületes jóslat, de a lelkem zárkózottabb felének nem: ugyanis én nem újságírónak készültem, hanem, titokban, írónak. Erről a becsvágyamról soha senkinek nem beszéltem. Pedig már Pápa utcái közül is azokon az utcákon jártam legszívesebben, amelyeken Petőfi járt, betyárkodott és tágítgatta feje fölött az egeket. A pápai mítosz mellett itt, Veszprémben egy köznapian is átélhető élménynyel ajándékozott meg a sors. 1950 nyarán a főszerkesztőm behivatott a szobájába, és közölte velem, hogy három napra a városunk és a szerkesztőségünk vendége lesz a Villon-átköltéseiről elhíresült Faludy György költő, a Népszava újságírója, aki az épülő veszprémi egyetemről szeretne hosszú és színes beszámolót írni. S ő - mármint a főszerkesztőm - úgy döntött, hogy holnaptól három napig én legyek a kísérője, a csicskása, a kalauza. Életemben addig eleven költőt még sose láttam. Hát még olyat, aki fiatalon bele mert bújni egy eretnek költő bőrébe, ráadásul olyanéba, aki az európai líra egyik legeredetibb megteremtője és megújítója volt. Villon sikamlós, duhaj, gyermeki s kötélre való vagány lévén, nem félt Istentől, püspököktől, uralkodóktól, nem félt a haláltól sem. Egyenesen Dante barátjának illett volna be toprongyosan is. Három napot egy ilyen lélekvándorlásos ember közelében eltölteni, fölér egy kolumbuszi utazással. Egyszer csak azt vettem észre, hogy Faludyt nem érdekli a szocialista építkezés fennköltsége, sokkal jobban érdekli a költészet, mert kéretlenül is elkezdett nekem Babitsról, József Attiláról, Radnótiról, Vas Istvánról és Illyésről beszélni. Élő szájból a halott Babits, a halott József Attila és a halott Radnóti élő mondatait visszahallani - olyan volt ez nekem, mint a beavatás szertartása: mostantól kezdve közénk tartozol te is, ismerned kell az elődeidet. Ismétlem: a versek elhangzása után azért szerettem volna ezt a veszprémi élményemet fölidézni, mert Szokoly Tamás rögtön megértette volna, hogy milyen beavatásba szeretném beavatni őt is. Faludy György neki is jó ismerőse volt. A másik elgondolásom még az elsőnél is szertelenebb lett volna. Az futott át rajtam, hogy az elmondott versek közül nyolcat-tízet nem villanylámpák 60
