Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Bogár László: Töprengések Hamvas Béla ürügyén
mikor úgy fogalmaz, hogy „Az egészség nem minden, de egészség nélkül minden semmi.” Vagyis az egészség nem egyszerűen „minden”, hanem a „mindennél is több”, a lét-teljesség maga. Az sem véletlen, hogy se SZERi, se száma azoknak a szóösszetételeknek, amelyekben a SZER gyök megtalálható. A SZERetet, a SZERelem, a SZERénység, a SZERvezet, a SZERkezet, a SZERzetes és a SZERfelett Isten SZERint való élet vagy az ettől való elru- gaszkodottság, tehát a SZERtelenség, amiként a gyógySZER, vagy a tápSZER mind-mind azt jelzik, hogy az egyik legősibb szógyökünk, amelynek eredeti jelentése az „isteni törvény” még mindig útba igazítana minket, ha hagynánk. Ha saját édes anyanyelvűnkkel (is) nem bánnánk olyan mostohán, mint ahogyan bánunk minden mással is, ami a lét-teljességhez visszavezethetne minket. Saját Föld-anyánkat egyre inkább, mint egy csőd-felszámolás alatt álló „projektet” szemléljük, amelyből, mert, ahogyan a reklám mondja „Hülye azért nem vagyok!” még igyekszünk kimarni, amit éppen sikerül, hisz aztán úgyis. Hisz aztán úgyis kiderül, hogy miközben pontosan tudjuk, hogy három perc alatt elpusztulunk, ha nem kapunk levegőt, három nap alatt, ha nem kapunk vizet, és három hét alatt, ha nem jutunk élelemhez, elszánt dühvei verjük szét azokat a lét-szerkezeteket, amelyek a jövő hét közepénél azért egy kicsit hosszabb időre is esélyt adhatnának e lét-feltételekhez való hozzájutásra. Korunk tehát a megvalósult abszurditás világa, hiszen nem „szabad lenne”, de mégis létezik, pontosabban fennáll. De adhatna talán bátorítást az is, hogy az elmúlt ezer évek során a szerelmi költészet gyönyörűséges katedrálist emelt azokból a szép és simogató szavakból, amelyek a létezés legmélyebb rétegeinek átélését nyújthatják számunkra. Pedig az egész szépséges építmény egyetlen nyers és lapidáris mondatba is belesűríthető lehetett volna. Am a lét-teljességét visszaszerezni törekvő ember mégsem hagyta, hogy ez az egyetlen lapidáris mondat letarolja a lét tereit. A tét ma már láthatólag sokkal nagyobb, mint, hogy újra visszasüllyedünk az állati létezésbe. Abba a létezésbe, amelynek vezérlését az agyunk anatómiai mélységeiben most is ott lakozó ős-hüllő látja el azáltal, hogy számára minden élő „objektum” három csoportba sorolható. Lehet zsákmány-állat a létfenntartás ösztöneit kielégítendő. Lehet szexuális partner, a faj-fenntartás ösztöneit kielégítendő. (Ami végül is nem más, mint a genetikailag „meghosszabbított” egyedi létezés.) Lehet végül azonos nemű fajtárs, akivel meg kell vívni annak a territóriumnak a birtoklásáért, ahol a zsákmányállatok és a szexuális partnerek „készletei” találhatók, a harc ösztöneit kielégítendő. A veszély most már nem egyszerűen csak az, hogy a bennünk, körülöttünk elhatalmasodó „globalo-hüllő” a pénz, pina, politika hármas ösztönkésztetésébe zár minket vissza, lesüllyedvén újra oda, ahonnan százezer évekkel ezelőtt elindultunk. Ami készülődik, az ennél sokkal szörnyűbb jövő. Az ember-állat ugyanis, hogy saját létét először életté, majd „fennállássá” fokozhassa le, „saját kényelme és biztonsága” érdekében (ahogyan a csinos stewardessek szokták volt mondani a repülőgépeken negédesen), elkezdte a valóságos valóság mesterséges valósággal való felváltását a de-szakralizált 2
