Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 11-12. szám - Kulin Ferenc: Portrévázlat történelmi háttérrel
jesen beavatkozik a piaci folyamatokba, [...] ez egyáltalán nem baj, mert a globális piacok közül egyetlenegy sem lenne önszabályozó.” Az Amerikához való viszonyulás kérdése persze bonyolultabb problémákhoz vezet, s ezért annak érzékenyebb mozzanataira még vissza kell térnünk. Annyit azonban már most is konstatálhatunk, hogy Bogár Lászlónak az új - egypólusú - világrenddel szembeni mélységes szkepszisét nem rendszerelméleti s nem is irányítástechnikai megfontolások indokolják. Más szóval: nem azt látja „baj”-nak, hogy egy hatalmi centrum koordinálni igyekszik az önszabályozásra képtelen folyamatokat, hanem azt, hogy ez a koordináció - ahelyett, hogy új irányt adna azoknak - szabad utat enged az őket mozgató romboló erők spontán dinamikájának. Mert a nemzetgazdaságok hol külső, hol belső eladósodásának a végső oka nem rendszerspecifikus - értsd: nem a szocializmus és nem a kapitalizmus politikai struktúráiból vezethető le -, hanem a globális civilizáció létmódjának kikerülhetetlen következménye. Miután ez a civilizáció egyszerre éli fel a külső természet és az emberi közösségek struktúráinak - sok-sok ezer év alatt akkumulált - szellemi és pszichikai potenciálját, értelemszerűen magában hordja végzetét. Az emberiség megmaradásának esélyét ezért nem a rendszerek változása, hanem csak a civilizáció létmódváltása jelentheti. Hogy képes lesz-e a globalizáció kora erre a létmódváltásra, az számos tényező kiszámíthatatlan összhatásától függ, az azonban bizonyos, hogy a jövő megjósolhatatlansága nem menti fel a politikai cselekvést és gondolkodást az „összhatás” következményei alól. Míg a jelenben zajló események morális terhét közvetlenül a világhatalmi szerepkörök szubjektumai viselik, a holnapi történésekért vállalandó felelősségben a mai gondolatoknak is része van. Legalábbis része lehet. A XXI. századi feltételek mellett sokkal inkább, mint korábban bármikor a történelem folyamán. És az a lehetőség teszi kötelezővé, hogy ne csak megismerjük, de aggályosán mérlegeljük is egymás gondolatait: vajon mivé válhatnak, hogyan hathatnak, amikor a szellem világából kiszökve a világ szellemévé válnak. Bogár László holisztikus gondolkodása s az abból következő - már-már koherens lételméletbe ágyazódó - rendszerkritikája élesen polarizálja a közvéleményt, s „híveinek” növekvő táborával szemben azok száma is gyarapodik, akik vagy hevesen elutasítják, vagy erős fenntartásokkal fogadják nézeteit. Az elutasítás, a fenntartások indítékai persze különbözőek. Vannak, akik egyszerűen a rendszerváltozáshoz fűződő naiv illúzióikat védik mindenfajta szkepszistől, vannak, akik megtalálták helyüket a Bogár által bírált hatalmi szerkezetben, de nem kevesen vélik úgy, hogy a szerző kordiagnózisát saját belső ellentmondásai, téziseinek inkoherenciája teszik alkalmatlanná arra, hogy az egy átfogó létmód terápia kiinduló pontjává váljék. Az a szakmai diskurzus, amely a Magyarország és a globalizáció című összefoglaló munkájának (Osiris Kiadó, Budapest, 2003) megjelenését követően indult el, ilyen kritikai érveket hozott felszínre, s az alábbiakban - a korábban szóba került ’kommunikációs krízis’ enyhítésének szándékával - magam is ezekhez kívánok csatlakozni. Bogár László egyik legfontosabb erényének tartom abbéli törekvését, hogy gazdaságtani okfejtéseit teherbíró bölcseleti axiómákra alapozza, érveinek történeti támasztékait azonban ingatagnak látom. A „történeti” fogalma ezúttal 46
