Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 11-12. szám - Bogár László: "Hálózatok" világuralma avagy globális háborúk rejtett dimenziói a XXI. század első évtizedeiben

hogy, ha a tőke képes üzemgazdasági szinten profitot termelni, akkor tökéletesen érdektelen, hogy egy, esetleg két nagyságrenddel nagyobb létroncso- lást okoz az emberi létezés külső (ökológiai) és (belső) természetében. Akárhogyan is próbálja a globalitás világhatalmi rendszere és az annak ideológiai alapjaként működő neoliberális „main-stream” közgazdaságtan mindezt a világ hatékony üzemeltetése egyetlen üdvözítő feltételeként beállítani, a világ folyamatai inkább ennek az ellenkezőjét látszanak alátámasztani. A „liberalizálj”, „deregulálj”, „privatizálj” neoliberális parancsa, mint már jeleztük, a mindent elpusztító burjánzás metaforája.

Hogy Európa és Amerika mennyire meghasítottá vált ebben az összecsapásban, azt jól szemlélteti az Economist címlapja, amelyen egy hatalmas tektonikus törésvonal választja ketté az eddig egységesnek látszó) Nyugatot azzal a drámai kérdéssel, hogy „How deep is the rift?”, vagyis „Milyen mély a törés?”

Ez az egyre mélyülő árok egyúttal azt a régóta gyanítható tényt is világossá tette, hogy a „jobb és baloldal” megkülönböztetés egyre alkalmatlanabb arra, hogy segítségével a politizációs térben tájékozódni legyünk képesek. Az elmúlt két-három évtized során ugyanis a nyugat-európai politikai térnek mind a „baloldali”, mind a „jobboldali” szereplői között egyaránt megtalálhatók azok, akik a globalitás apologetikáját fesztelenül kapcsolják össze a gátlástalan, cinikus kollaboráns-komprádor attitűddel, de olyanok is, aki az adott „lokalitás” stratégiai érdekeinek és értékeinek képviseletét vélik törekvéseik alapjának.

Ezt az ideológiai téren is tükröződő meghasítottságot jól tükrözi a már többször említett Economist, amely szívesen tünteti fel magát a független és tárgyilagos újságírás történelmi csúcspontjaként, ám ez nem nagyon akadályozza meg abban, hogy rendszeresen a következő kifejezésekkel írja le ezt az összeütközést. Hogy a törésvonal két oldalán álló komlexumokat a „traditional statist dogmatism” és az „unavoidable economic facts” fogalmakkal illesse, vagyis tradicionalista etatista dogmák rabjának minősítse az egyik oldalt, míg nemes egyszerűséggel a „kétségbevonhatatlan gazdasági tényekre” épülő hibátlan logikával gondolkodónak állítsa be a másikat. Nem marad el mögötte persze a globalitás értelmező-hatalmának másik „zászlós hajója”, a Financial Times sem. Egy nappal az MSZP 2004. szeptemberi miniszterelnök-jelöltet választó kongresszusa előtt budapesti tudósítója úgy fogalmazott, hogy „a szocialisták holnap a magyar Tony Blair és Leonyid Brezsnyev között választhatnak majd”. Nehéz elképzelni, hogy ilyen finom, differenciált és persze tárgyszerű megközelítés nyomán ne lenne képes bárki az „adekvát” vélemény kialakítására.

Lássuk most röviden az időzavarba került „Negyedik Birodalom” urai által „strukturális reformoknak”, a magyar kollaboráns elitek által inkább „állam- háztartási reformnak” nevezett brutális hatalom-gazdasági erőszakintézmény fő „toposzait”, amelyeknek stratégiai lényege a valóság ellenállása következtében rohamosan növekvő birodalomüzemeltetési fajlagos költségek fedezetének kíméletlen kiszivattyúzása a világ valamennyi lokalitásából. Annyira valamennyiből, hogy ez alól, mint említettük, maga az USA földrajzi értelemben vett „teste” sem kivétel. Ha nem lenne a „két Amerika” között különbség,

18