Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 9. szám - Alexa Károly: Könyvről könyvre - Egy kőszegi ködlovag: Kincs István

dolgozás a papi életútra teszi a hangsúlyt, és ennek háttereként nagyon plasztikus képet ad Kőszeg város közéletének félszáz évéről, Kincs író működését nem elemzi, legfeljebb egy-egy értékelő gesztust enged meg magának.

Vidéki (katolikus) „papi életrajzban” - ha lehet mondani - párját ritkítóan izgalmas Kincs István életútja. Es nem valamiféle „erotikus” titkok lelepleződése miatt, ahogy a mi romlottan rafinált és liberálisan megrontott századelőnk vélhetné, írásai nem valamiféle freudiánus „kibeszélések” pap és férfi kibékíthetetlen konfliktusáról („Oh, a gyóntatófülke izgató sötétsége, a sekrestye puha árnyai...”), ebből a szempontból áttetsző, ellentmondásmentes és tiszta ez az élet. Am az már figyelmet keltő, hogy életrajzának alcíme ez: „pap, író, bankár, politikus, kereskedő, utazó, mecénás...”

Kincs István Felsőőrött született 1867-ben, és Kőszegen halt meg 1942-ben (sokat mondó évszámok), a régi Vas vármegye szülöttje volt, és a csonka haza csonka kis megyéje vett tőle végbúcsút. Szombathelyen volt kispap, itt is szentelték föl, s 1895-ben került abba a városba, ahol végleg le is telepedett. Otthona lett ez a kis világ - meg szinte az egész glóbusz: járt Amerikában, Afrikában, Itáliában, a Szentföldön. Fényképe nem papi vagy - pláne - papos ábrázatot mutat. Erős, kemény arc, kovács apjára üthetett, kegyességnek nyoma sincs rajta. Sértést nem hagy megtorlatlanul, minden provokációnak áll elébe, gyakran maga keresi a konfliktusokat, legyenek azok politikaiak vagy gazdaságiak. Alighogy Kőszegre kerül, politikai afférba keveredik, ellenfele így jellemzi a püspöknek: „egyházi öltözetet viselő gyalázatos individuum”, „nyilvánosan megbélyegzett és megpiszkolt, állásáról és papi jellegéről mit sem tudó míveletlen és elvadult kamasz...” Ez az ellenfél, aki a Kőszegi névre hallgat, de korábban hívták Tyrolernek és Zeitingernek is, így szólíttatik meg plébánosunk vitazáró nyilatkozatának végén, a „hazug”, a „bárgyú” és a „gazember” szavak társaságában: „arra kérem Kőszegi urat, kísérje továbbra is figyelemmel működésemet, én pedig ünnepélyes fogadalmat teszek, hogy ha senkiben, hát bennem emberére fog akadni. Mert tudja meg, soha sem szoktam adósa maradni senkinek, legkevésbé pedig a jellemtelen pimasz frátereknek.” Megbocsátás, krisztusi alázat? Ez az érem egyik oldala, úgy lehet az érdekesebb, de a kevésbé fontos. Ami a fontos: az maga a tevékenysége. A papi és a gazdasági. Életrajzának nyilvános adataiból nem derül ki, de sejthetjük, hogy Prohászka Ottokár úgy tartotta számon Kincs Kőszegét, mint a katolikus néppárti, a „keresztény restauráció” fontos nyugat-magyarországi támaszpontját. Ez is magyarázhatja a Kincs tevékenységét érő állandó - és szinte minden oldalról jövő - támadásokat, káplánjai árulkodásait éppen úgy ide sorolhatjuk, mint névtelen híveinek feljelentéseit, a Pestről lesugárzó liberális színezetű indulatokat, az októbrista idők (Károlyi Mihály slapajai át akarják tolni Kőszeget Ausztriába), majd a következő hónapok veszélyes eseményeit, („...ott ült Samuelli és társasága a polgármesteri szoba íróasztalánál és onnan osztotta véreskezű parancsait. Akiket az a megtiszteltetés ért, hogy személyesen is láthatták az íróasztalnál hatalmában kéjelegni, sosem felejtik el csontos ábrázatát és gyűlöletes alakját”, írja egy visszatekintő húsz év múlva.) De nagyon nem kedvelték őt a kezdődő ellenforradalmi kurzus helyi potentátjai sem, még kevésbé majd a Gömbös-féle kormányzat szálláscsinálói.

31