Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 2. szám - Pomogáts Béla: Pannónia költője - a 95 esztendős Takáts Gyula költői világáról

kultúra, az a „második természet”, amely az ember (és egy nemzet) kezenyo- mát viseli magán.

Szerb Antal kis esszéje, a Természet vagy táj szellemesen különbözteti meg a természet és a táj fogalmát. A természet fogalma szerinte a városi civilizációban kialakult mesterkéltség elutasítását, panteista sejtelmeket rejt magában, ezenkívül eró'sen emocionális jellegű: „A természetbe belevetítik az emberi érzésvilág egész gazdagságát, a természet vidám, melankolikus, sivár, ujjongó, játékos, vigasztaló, Erosszal telített, haragvó.” A táj fogalma ezzel szemben nem rekeszti ki magából a társadalmi és történelmi mozzanatokat. Nem kíván romantikus kivonulást a civilizációból, ellenkezőleg történelmi és kulturális hagyományokra utal: „A tájba beletartozik az ember és az ember műve is. Fontos színe a város a hegy lábánál, a távoli falvak, a várromok és kolostorok (...) Mindezek etnikai vagy művészeti milyensége még a tisztán természeti jelenségeknél is erősebben befolyásolja a táj jellegét.” A természet fogalma mintegy a költészet mitologikus fogalmai közé tartozik, a táj fogalmának művelődéstörténeti jellege van. „... a természet - mondja Szerb Antal - a historikus, időtlen fogalom, szinte ellentéte a történelemnek, a táj pedig csupa történelem.”

Ez a történelmi tájfogalom jelenik meg a „harmadik” nemzedék költőinél. A verseikben alakot öltő táj nemcsak menedéket kínál a társadalomban dúló válságok elől, biztonságot is ad, feladatot is kijelöl. A költő a táj meghitt világában érzi otthon magát, a táj hagyományai alakítják kultúráját, elmerül történelmében, felelősséget vállal népének sorsáért. Ennek az otthonosságnak, hagyománynak és felelősségnek a jegyében lesznek a két háború közötti korszak - a „nyugatos” áramlatok, illetve a kibontakozó népi irányzat - a költői valamely történelmi táj követei és énekesei. Vas István és Rónay György „történelmi tája” Budapest, Weöres Sándoré, Jankovich Ferencé és Takáts Gyuláé a Dunántúl, Kiss Tamásé az Alföld, Jékely Zoltáné, Dsida Jenőé, Szabédi Lászlóé, Kiss Jenőé Erdély, Győry Dezsőé a Felvidék, Berkó Sándoré és Sáfáry Lászlóé Kárpátalja, Dudás Kálmáné és Fekete Lajosé a bácskai táj.

„Séta bölcsőhelyem körül”

Takáts Gyulának igen sok személyes és vallomásos írása, nemcsak költeménye, hanem esszéje, emlékezése, jegyzete is van, amely szülőföldjének történelmével és kultúrájával foglalkozik, és ennek révén a költő személyes élményeit, otthonosságának érzelmi gyökereit idézi fel. De költő- és művészportréiban, irodalmi megemlékezéseiben, verselemzéseiben és interjúszövegeiben is mindig számot ad kaposvári, somogyi és balatoni élményeiről. A szülőföld szeretete titkolni aligha kívánt érzelmi „vízjelként” üt át írásain.

Költői személyességgel, egyszersmind tudósi elmélyedéssel írott esszékben és emlékezésekben idézi fel Somogyország vagy a Balatonvidék természeti, geográfiai képét és történeti, kulturális hagyományait. Időrendben első közülük az 1938-ban keltezett Ady versét idézve című - Séta bölcsőhelyem kőiül alcímet viselő — írás, amely a költői sugallatra bejárt otthoni vidék küzdelmes történelmi múltját és a történelem teremtő műhelyében létrejött egyedi „lelkületét” mutatja be.

Ahogy Takáts Gyula mondja: „Somogyságnak - ahogy a régiek hívják 70