Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 10. szám - Alexa Károly: Könyvről könyvre - Karátson Gábor: Ötvenhatos regény

leírva negatív „forradalmas” kontextusban a „zsidó” szó (mely regény hátterét a kedves Sárközi Mátyás rajzolta meg a Kortárs 1996. 5. számában), Csoóri és Mándy, Madarász Emil (azért ne álljuk meg, hogy egy, ritmusában Arany Zách Klára balladájára - teremtő Isten... - hajazó strófát ne idézzünk az agg moszkvai emigránstól: „Kilián kaszárnya fala másfél méter, / Jól meg is bújt ottan ezredes Maiéter; / Nyugati a zsoldja, fegyvere s a koszt is, / Könnyű volt ott ölni / Magyart is, oroszt is.”). És Faludy, Simonfíy és Mezei András és Szabó Lőrinc és Konrád György és...és... a többiek, például a filmesek és képzőművészek. Művészek és verőemberek, derék magyarok és gazfickók, kurzuslovagok és elhallgattatottak és persze akiket kitüntettek, és hát persze kit ekkor, kit akkor. És ki olvasta vajon Benedikty Tamás 1999-ben kiadott Szuvenír című gigantikus regényét — két kötetben majdnem ezer oldal, ezt a - írójának jelzőjével - „labirintus” regényt, s ki írt róla ismertetés, kritikát, bírálatot (szégyen, de e sorok írója sem, noha példányában ott a szerzői ajánlás is: „egy könyv a drága kis rongyosokról”)?

És ki fogja olvasni az Ötvenhatos regényt, amely - folyamatosan - hétszáz oldalnyi szöveg, omlás és áradat, és - staccato - nyolcszáz fejezet, szakasz, fragmentum? Monstrum és intimitás. Amely regény és vallomás, tanítás és meditáció, élménygyűjtemény és életajánlások sora, haza és világegyetem, megkövesedett jelen és az emberi szemmel még éppen belátható hagyomány, nyomozás és (ön)terápia, banalitások és Jézus, a lélek és a történelem titkainak tára és alkalmi híradás az érzelmeknek kiszolgáltatott létezésről, elszámolás és leszámolás, álom és vízió, Ji king és vendégszöveg-dokumentáció, Isten és Te - és hát ki is vagy Te és hát is hol van Isten. Olyannyira gazdag ez a könyv „tárgyilag” és „tematikusán”, olyannyira örvénylő a fogalmazásmódja, oly következetesen és oly radikálisan igyekszik eltávolodni a hagyományos regényépítő technológiáktól, éppen azért, hogy megteremtse egyszeri formáját a „regénynek”, azaz szöveggé változtassa a meghatározhatatlan és mégis oly ismerős elbeszélőt meg a kort, tehát - máshonnan nézve - olyannyira különös olvasmányélmény, hogy annak megfogalmazása során (ha nem helyezkedünk a teljes elutasítás álláspontjára, vagy ha nem elégszünk meg valamiféle „szemel- getős” olvasással) a kritika műfaji szabályai is „felülíródnak”. Egyszeri alkalommal ugyan, de minden további olvasást is - bizonyára - befolyásolva. A regénnyel talán csak egyetlen kritikai műfaj és forma lenne adekvát, valamiféle breviárium összeállítása az író mondataiból, ahol a kritikai ítélet a válogatásban és egy „másfajta” szövegszerkezetben mutatkozhatna meg, egy olyasfajta újraírásban, amely úgy imitálná a mű narrációját, hogy nem képezne egy másik, egy külső szövegteret.

Ha együtt akarjuk jellemezni az „olvasói” és „olvasási” élményt, olyan képi jelzésekkel vagyunk kénytelenek élni, mint „beszippant”, „bekebelez”, otthon leszel egy egyszerre otthontalan és otthonos létben, személyes történelmi időben, úgy ismerkedsz meg a fel-felbukkanó alakokkal és meg-megjelenített esetekkel (noha a nevek több mint kétesek, az esetek, ki tudja megtörténtek-e), hogy „Persze, ő az”, „Igen, tényleg, így volt”.

Otven esztendő magán- és köztörténete a regény tárgya. Egyfelől (nincs egy- és másfelől, mondani sem kellene) a személyes és közösségi sors - a forradalom és a börtön, a perifériás értelmiségi-művészi lét és a belső gazdagodás története, jelenlét a rendszerváltozás politikai örvényében és hullámain stb., másrészt (hogy a „másfelől” szót kerüljük) a filozófia változatos szólamai: természetfilozófia és morál- filozófia, művészeti teóriák a festészettől a regénypoétikáig. És az élmények hallatlan kavargása: a Duna köri tüntetésektől a gyimesi csángókig, Kínától valamelyik Bach-oratóriumig, az egymást értelmező Szentírás fordításoktól bizonyos „rend76