Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 10. szám - Gömöri György: Egy Szász Béla-levél a cenzúráról
amelyet változó mértékben és különböző okokból voltaképpen mindenki alkalmaz, aki ír, lapot vagy könyvet szerkeszt. A cenzúra működésének módjáról saját tapasztalataim alapján is beszámolhatok. Már 1948-ban, amikor a külügy sajtóosztályának helyettes vezetője voltam, az MTI házközpontjához közvetlenül kapcsolt telefonom is volt. Ha turnusvezető szerkesztő olyan külpolitikai hírt kapott, aminek sorsáról nem akart vagy nem mert dönteni, ezen a házközponton át hívott föl és konzultált. Olykor tőlem is kapott híreket a követségi jelentések alapján. Fölöttébb fontos esetekben (akkor még többpártrendszer volt) konzultálnom kellett a minisztert, esetleg közvetlenül a pártvezetőket. A földmívelésügyi minisztérium sajtóosztályán, aminek egy ideig vezetője voltam, ugyanez volt a helyzet - agrárvonatkozásban. Minden minisztériumban hasonlóképpen jártak el. Vagy a Kp. megfelelő szak-osztályával vagy a KP agit-prop osztályával álltak kapcsolatban. így a párt közvetlenül alkalmazta a cenzúrát. A pártlapok persze a párttal, a nem-pártlapok - mert akkor még ilyenek is voltak - az egyes minisztériumok sajtóosztályvezetőivel álltak kapcsolatban, és konzultálták őket kétes esetekben. Gyakran Rákosi, Gerő vagy Révai döntött még hírek publikálásának dolgában is. Mutatis mutandis ma is hasonló az eljárás. A könyvkiadásban a Kiadói Főigazgatóság volt illetékes eldönteni, ki és mi adható ki. Ez a tapasztalatom már 1954 utáni. A lektor a kiadó igazgatójához, az igazgató Köpeczihez (az akkori kiadói főigazgatóság vezetőjéhez), a Köpeczi a KP kulturális osztályához fordult útmutatásért. Ez volt a „chain of command” és ma is ez. Utólagos cenzúra nem volt, csak rekrimináció, vagy nem hozták forgalomba, esetleg kivonták a forgalomból a kifogásolt könyvet. Egyes könyveket oly kis példányszámban jelentettek meg, hogy nem jutott el a nagyközönséghez. Két-három évvel ezelőtt mesélte Kassák, hogy egy régebbi regényét 1000 példányban adták ki (s aztán még a könyvtárak se adták ki olvasásra), Kassák ekkor megkérdezte a kiadó igazgatóját, miért ily kis példányszámban hozták ki könyvét, hiszen erre csak ráfizethetnek. A kiadó igazgatója ezt válaszolta: „Téged ki kell adnunk, de nem olvastatnunk.” Lengyel Balázs több esszét írt, bőven kitelt belőle eg}' kötetnyi. Szóba is került kiadása. Amikor összegyűjtve és legépelve átadta kéziratát a kiadónak, azzal adták visz- sza neki, hogy nem adhatják ki, mert egyoldalú, hamis képet mutatna, ugyanis Lengyel csak azokról írt, akik érdekelték, és figyelmen kívül hagyta a hivatalos írói protokollt. Ezért egyes személyek mellőzését állásfoglalásnak tekintették a hivatalos protokollal szemben. Kötetét tehát nem adták ki, bár az egyes tanulmányok ellen nem emeltek kifogást. Nemes Nagy Ágnesnek fordításkötetét hozták ki, és ebből az alkalomból az ES-ben írt kritikában (már nem emlékezem, ki írta) megemlítették: itt lenne az ideje, hogy önálló kötete is megjelenjék. Verseit publikálják, de talán ugyanaz a helyzet nála is, mint férjénél: egybegyűjtve oppozíciós álláspontra mutatnának - a szocialista realizmussal szemben, ezért nem adják ki. Weöres Sanyi mesélte, hogy (még mielőtt nevetségesen kis példányszámban kihozták a Tűzfalt c. kötetét, amit aztán akárcsak Kassákét, nem lehetett megvásárolni a könyvkereskedésekben), elküldte kötete anyagát Illés Endrének, aki erre felbiztatta. Néhány hónap múlva kéziratát eg}' sor írás nélkül (mégcsak egy ma45
