Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 10. szám - Ablonczy László: "Engem Kruscsev mentett meg"

úgy éreztem, hogy a Nagy Imre-nimbuszt helyén kell értékelni, mert az ő mártírsorsa mögé sokan olyanok bújtak meg, akik a Rákosi-rendszerben is hangadók voltak, s vele újra hatalomba akartak kerülni. S utólag is vele igazolják magukat.- Számos dokumentum fűmet láttam a francia tévécsatornákon a magyar forradalomról, de harcosok szinte sosem szólaltak meg. Vásárhelyi Miklós és más reform- kommunisták értelmezték az eseményeket. Mivel magyarázható a feltűnően szűkös érdeklődés?- Akik készítik, azok java is baloldali, ha nem épp kommunista. Aztán a kényelmes egyszerűsítés: néhány Nagy Imre-közeli értelmiségivel könnyen és zavartalanul, szalonképesen el lehet meséltetni az eseményeket, s a lyukas zászlót, a robogó szovjet tankokat és a felvonuló tüntetőket mutató közhelyképsorral el lehet intézni a történelmet. De az már kínos a mai balos ábrán- dozóknak, hogy a forradalom tétje, a szovjet-rendszerrel és a kommunizmussal való gyökeres leszámolás volt. Erről a forradalom napjaiban a Petőfi körös szereplők már kevéssé beszéltek, mert javuk beérte volna barátságos fordulattal is. Az október 23-án a beszédét „Elvtársak!’’-megszólítással kezdő Nagy Imre változását, mondhatni fordulatait, az októberi napokban nem a munkatársai, hanem az utca népe, a forradalom kényszerítette ki. Még annyit, hogy amikor a Széchényi Könyvtárban lejöttem a pódiumról, tudod ki ült mellém és szorította meg a kezem? Nagy Zsóka, Nagy Imre lánya, és ezt mondta: ,Jenő, neked van igazad!”- Az első szabad októbert is itthon töltötted?- Feleségem akkor jött először, meghatóan fogadtak bennünket, Lilliane egy gyönyörű csokor virágot is kapott a Parlament előtti ünnepségen, de keserűen értesültem arról, hogy Vera nővéremet, lányát és családját, a kordonon belülre, közelünkbe nem engedték. S az ünnepségen egy civil úr hozzám jött egy üzenettel: Für Lajos miniszter úr arra kér, hogy legyek jelen a Bolyai Akadémia ünnepségén. Délután el is mentem feleségemmel, ahol az 1956-os érdemek alapján száz valahány előléptetésre, kitüntetés-adományozásra került sor, legtöbben kivégzettek vagy elesettek hozzátartozói vehették át az elismerést. Nyugatiak négyen kaptunk rangot, azóta én alezredes vagyok! Az ünnepségen közölték annak a szabónak a címét, aki ingyen megvarrja a ruhát is, de természetesen nem mentem el, minek parádézzak? A magyar bizony címkóros természet, de engem sosem kísértettek a rangok. Szolidan élni - mindig ez vezetett.- Nem csábultál haza?- Megszólaltak persze a szirénhangok; „Mi akarsz lenni?”, s egyéb hivo- gatások szóltak felém, de én nem akartam valami lenni. S megvallom utólag, nagyon jól döntöttem. Ugyan, mi hangom és tekintélyem lett volna abban, hogy az események menetét megváltoztassam? Mert a szabad Magyarországnak minden lehetősége adott volt, hogy szociálisan igazságos, tisztességes hazát teremtsen. Ehelyett a politikus urak vadkapitalizmust hoztak, s elvtelen Amerika-bódulattal füstölik tele az országot, amiből a társadalom súlyos megosztása, erkölcsi züllése következett. Az események tragikus mélységét ma még nem is látjuk eléggé. Nyugatról minden hitványságot átvettünk, és sem33