Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 10. szám - Ablonczy László: "Engem Kruscsev mentett meg"
két kezemmel megfogjam a fejemet. Ha semmire nem gondoltam, minden elmúlt. Kihallgatáson csak egyszer vertek; egy főhadnagy ütlegelt, de rátámadtam: „Könnyű magának, maga mögött az államgépezet, a szovjet csapatok állnak, jöjjön ki a járdára s ott próbáljon verni!” A kihallgató tiszt rászólt a főhadnagyra: „Hagyd Sujánszkyt!” s többet nem bántottak. Lenn a börtönben annál többet. — Ne szépítsük, még csak mentőköriilményeket se említhettél, Bogár tír kötele várt rád...!- Te, engem Kruscsev mentett meg! (Hruscsovot a francia Khrouchtchev-nek írja. Jenő bátyánk a szovjet párt első titkárát, nem 'magyarul, hanem kitüntető, francia eleganciával Kruscsevnek ejti.) A szovjet pártkongresszuson elmondott beszéde. A hazai felső hatalom ugyanis elbizonytalanodott. Biztos voltam a kötélben. De akkor még semmit nem tudtam a kinti eseményekről, teljes elzártságban őriztek a Fő utcai börtönben. Amikor a májusi ítélethirdetésről elvezettek, mondta is az egyik ávéhás őr: „Na Sujánszky, magának nagy mázlija van, egy évvel ezelőtt nem úszta volna meg!” Akkor tudtam meg, hogy egy belső rendelettel március 31-án megtiltották a halálos ítéletet. De az is változást jelentett a május 10—11— 12-i zártkörű tárgyaláson, amelyet a hírhedett Jónás vezetett a Markó utcában, hogy az ávéhások nem lehettek jelen, mint addig szokott gyakorlat volt. De hát ez nekem még nem jelezte az idők változását, az utolsó szó jogával se kívántam élni. Csak az ítélet jelentett döbbenetes fordulatot: tizenhét évre ítéltek! Az utánam következő vádlott, Mikófalvy Feri tizenhárom évet, Magoss János pedig 12 évet kapott. Összesen tizenheten szerepeltünk az én nevemmel jelzett csoportban. Aki feladott bennünket, 1939-től, a nagyváradi iskolától a legjobb barátom volt, éppen akkor tartotta esküvőjét. — Készültél a kivégzésre? — Igen. Egyik alkalommal a kihallgató ávéhást kértem, mondja el, hogyan történik az akasztás. A szigorított cellában legalább lesz mivel foglalkoznom, hogy szoktassam magam a gondolathoz, és bátran tudjak viselkedni a bitó alatt. S ő pontosan leírta: a siralomházból a hóhérsegédek kivezetnek, ahol ott az orvos, a börtönigazgató, a kirendelt ávós, a főügyész, és újra közlik, miért ítéltek el, és a kegyelmi kérvényt elutasították, amit én nem is kértem. Ezt követően Bogár felmegy az emelvényre, befedik a fejemet, előre kell hajolnom, mert nemcsak a nyakra, hanem a bokára is kötelet raknak, s amikor a segéd a jelre húz felfelé, a kétlépcsős sámlit kirúgják alólam, ezzel a gerincet jobban megfeszítik. Bogár is meghúzza a kötelet, így a test végképp kinyújtva, már roppan is a nyaki csigolya. Vigasztalt is a tiszt: „O Sujánszky, olyan gyorsan megy, hogy nem is lesz ideje megijedni!” A cellában aztán szoktattam magam; odaálltam a fal mellé, s elgondoltam tízszer és százszor: Bogár hogyan helyezi a kötelet a nyakamra, s a végén már annyira hozzászoktattam magam, hogy már nem is féltem.- Emlékszel az ítélethirdetés napjáral- Reggel tiszta inget adtak be, de nem vezettek fel, több óra eltelt, amíg hallottam a kulcscsörgést. Szokás szerint terpeszben a falhoz álltam, hogy az orrom a falat érintse. A börtönőr szólt, a 249/4-es számot mondta, ha jól 15
