Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 10. szám - Czakó Gábor: 1956 lelkéről
ahogy az egységből, vagy más szóval, az igazságból. Külön igazságok keletkeztek: pártok alakultak, hatalmi igények támadtak, a forradalmi csapatok közt is összeütközések támadtak. A Kilián laktanya és Corvin köz hősei egymást lőtték. Ahogy szorultunk vissza a szellemből, úgy döntött a küzdelemben az anyagi erő. Megfeledkeztünk Krisztus intéséről: a meghasonlott ország elvész. Igen bizony, szeretjük elfelejteni, hogy az Evangélium nem egyszerűen vasárnaplós, vallási irat, hanem a normális élet alaprajza. Egy filmszereplő egyszer beleugrott egy tüskebokorba. Kérdi a barátja, hogy miért tetted: pillanatnyilag jó ötletnek látszott. Nos, a pillanaton túl, a fönntartható földi életre személyként, magyarként és emberiségként kizárólag Jézus követésében lehetünk képesek. • A Szovjetunió ’56-ban látszólag győzött, de világtörténelmi vereséget szenvedett. Elalálos sebet kapott, amiből soha nem gyógyult föl. Még a hasznos idióták is fölébredtek, ezrével léptek ki a kommunista pártokból. Az egész világ előtt nyilvánvalóvá vált, hogy miféle szerzet a kommunizmus. Hogy mi köze van a békéhez, a demokráciához, a néphez, az önrendelkezéshez, az igazsághoz, hogy mi a valódi véleménye a kicsik és a nagyok egyenjogúságáról, a szabadságról. Az is kiderült, hogy ki a haladó, ki áll a világ élvonalában. Minden pökhendiség nélkül kijelenthetjük, hogy ha egyáltalán létezik haladás és rangsor a népek között, akkor 1956-ban mi álltunk az élen. A fényes, fejlett és örökös példakép Nyugat például egész pontosan a XVIII. században csalinkázott. Ahelyett, hogy igyekezett volna fölzárkózni hozzánk, gyarmatosítani próbált Szuezben. A forradalom gyilkosai akkor lerombolták szabadságunkat. A Vörös Hadsereg ismét trónra ültette a hazugságot. Rágalomhadjárat indult a forradalom ellen, s a népet újra a mefisztói alku megkötésére kényszerítették. A rádióbemondót az elsők között ítélték el, kevés híján halálra. Boldogult apósomnak osztálytársa volt. Megsemmisítették a külső szabadságot: a politikait, a jogit, a gazdaságit, de a bensőt is, a bűntelenséget. Ismét szétverték a társadalmat. Szétzúzták az újjáalakult közösségeket, a Nemzeti Bizottságokat és a munkástanácsokat, Rőczey János meghatározása szerint a magyar modellt. Ami szerint köztulajdon maradjon köztulajdonban, de tényleg a köz igazgassa. Sem a honi csőcseléknek nem tetszett ez a megoldás, sem orosz gazdáiknak, akik egész társadalomkísérletük megkérdőjelezését látták a munkástanácsok rendszerében. Joggal. Hol tudott volna labdába rúgni a párt egy önigazgató, tényleg demokratikusan működő, s a tulajdonnal is rendelkező társadalomban? De nem tetszett a nemzetközi tőkének sem. A résztulajdonossá, önigazgató közösséggé vált polgárok saját javaikat nem kótyavetyélték volna el a multiknak. • H amvas Béla ezt írja a forradalomról: „...az egész irodalom, a sajtó, a zene, a festészet, a művészet, a tudomány, a politika elárulta; soha még nép nem volt ilyen elhagyatott; hol van az a név - a börtönökön kívül -, ami ne ragadna a 7
