Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 9. szám - Fűzfa Balázs: Kőszeg és az Iskola a határon

az egy egészen bizonyosan nem az; ez legfeljebb csak a „határon levés” szempontjából érdekes. Olyan fabulaelem tehát a fó'helyszín, amely csak a szü- zsében játszik szerepet. (Az Iskola egész fabulája összefoglalható pár mondatban - szemben szüzséjével, amelynek lényegéről ötödfél évtizede értekezik a szakirodalom.)

„Iskolába járni mindig vereség: valamit elveszítünk. Később talán már választhatunk a szemüvegek közül - de előtte el kell jutnunk néhány határra: el kell szenvednünk néhány vereséget. Határokra szükségünk van; és meg kell tanulnunk a határainkat - akár vereségek árán is, akár a határátlépések veszteségeivel együtt is”2i - véli Farkas Edit mély empátiával a regény helyszínének szimbolikus szerepéről gondolkodva.

Ottlik maga pedig ezt írja az Iskola franciaországi megjelenésének (1964) előkészületei kapcsán Gara László műfordítónak 1963. július 5-i „munkalevelé”- ben, melyben rövid önéletrajzot is küld „további felhasználásra”, s beszél írói ars poeticájáról: „Kétségtelen, hogy az író a regényéről - megírása előtt is, után is - tudna mindenfélét mondani. Például: »Idő, hely: húszas évek, katonaiskola. Szereplők: 10-11 éves korunkban - mint nagyjából előbb vagy később vagy fokozatosabban, de mindenki —, az anyai szeretet kiváltságából, a család védettségéből váratlanul belezuhanunk itt - a ’határon’, amely a gyerekkor és a felnőttség határa, az egyén teljesebb, komplex létének és a társadalmi létnek a határa, egyben az elviselhetőség határa is és végvár is, Európa határa, melyet nem akarunk feladni -, beleesünk egyszerre az erőszaknak - az emberi természet hitelesebbnek tűnő valóságának - és a konformizáló terrornak a világába”24.

Kétségtelen, hogy az Iskola a határon — közvetetten Kőszegre is utaló - címének értelmezése legalább három-négy-öt alapvető szempont figyelembevételével történhet. A „megfejtés” azonban soha nem lehet végleges, soha nem lehet lezárt, hisz a cím elsősorban épp sejtető funkciója okán szimbolikus. A végtelenül egyszerűnek tűnő, mondatszerű, alanyos-helyhatározós szerkezet már az első pillanatban, első „ránézésre” átvitt értelmet sugall. Mindkét „főszó” azonnal több meglévő jelentésréteget emel be az ösztönös értelmezésbe - ahogyan a szerző maga is beszélt erről föntebb - s a tudatos elemzésbe egyaránt: az „iskola” eleve lehet épület és lehet intézmény, de azonnal érteni véljük „az élet iskolája” típusú szimbolikus szerkezeteket is. (Mihail Bahtyin szerint van egy olyan altípusa a nevelődési regény műfajának, amely „a világot, az életet mint tapasztalatok gyűjteményét, mint iskolát ábrázolja”2'.) A „határ” szó hasonlóképpen viselkedik: „országhatár”26, „lélekhatár”, „a létezés határai” stb.

A „határ” szó jelentésváltozataival és jelentésépülésével kapcsolatban a már emlegetett riffaterre-i szubtextusok szimbolizációs szerepe is elhanyagolhatatlan tényezője az ottliki szövegnek. Sőt, nemcsak elhanyagolhatatlan, hanem determináns tényezője. A szombathelyi országút éppen úgy, mint egy másik, már megidézett határ-szimbólum, a „kórház” - vagy maga a kerítés, amelyből hiányoznak ama bizonyos téglák, amelyek helyére betehető a láb, ahol megkapaszkodhat a kéz, ahonnan látható a szabadság birodalma, s ahonnan, a kerítésen belülről - végül is - meg lehet szökni. Merthogy át lehet menni ezen a határon, át egy másik világba.

De itt talán, a kerítés téglalyukainál mélázva ennél is fontosabb, hogy onnan

62