Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 1. szám - Bakos Ferenc: Szindbád - Olvasó
utakat. Valahol krumplit árultak, nagy kupac rothadásnak indult krumpli a járdán, és a gyerekkorából, a szovjet laktanya vidékéről felrémlő édeskés szag elől menekülve átvágott a túloldalra. Hirtelen kijózanodott: ott állt a dimenziója- vesztett térben, időben úgy a beláthatatlan huszonegyedik században és a madáchi jégkorszakban egyszerre; sehol egy teremtett lélek, és őt magát is csak a felismerés tüntette ki egyszeriségével: lelke egy másik planétán maradt. Megborzongott, és fázott is. A szürkület irányába tartott, a szálloda felé.) Magában forró lüktetéssel, sistergéssel válaszolt minden kis nyelv-csettin- tésre, meghitten hangzó cuppantásra... (Figyelneki - az éjszakai kilengés sápadtságát leszámítva - megint az a mo- kány magyar gyerek volt, akivel valamikor rég - tán két napja az állófogadáson - meg akarták hívatni magukat az emancipáltnak tűnő körzeti pártitkárnővel egy uráli kirándulásra; aztán valahogy itt is ott is több volt a gyűlés, megbeszélés a kelleténél, és a tengelyes utazás elmaradt, pedig vonzotta őt az Ural lába, Etelközön át... „Nem is mondtad, hogy neked még van hazai barackod!” - kezdte Figyelneki. „Volt.” Mire Figyelneki: „Vigyáznod kéne, hogy mit beszélsz a Kereskedelem előtt! Egyáltalán, miket mondtál neki?” - „Semmi különöset - így ő csak hogy egy kombinát úgy jó, ha korszerű... ha már a mi bauxitunkból csinálnak alumíniumot, legalább... meg hogy én végeredményben szeretem az itteni vadmézet meg szamócalekvárt, amit barterben adnak érte.” - „És mi van azokkal az erkélyekkel?” - „Egyszerűen ízléstelenek. Nézd meg, egy lakótelep tele korrodált alumínium erkéllyel...” - „Figyelj ide - mondta baráti hangon Figyelneki -, barátin megmondom neked, engem megbíztak otthon, hogy figyeljelek, tudod...” Figyelneki váratlan vallomásának igéje fölöslegessé tette, hogy akárcsak markírozza is az alanyt. „Ne vágd el magad!” Az egésztől valahogy nem lett jobb kedve. Egyszeriben rájött, hogy ma még egy falatot se evett; az első emeleti büfébe liftezett csirke-sör ügyben. A csirke inas volt, a sör langyos és édeskés, szobájában ruhástól az ágyra dőlve nyeldekelte. Kintről, a folyosóról lábdobogás, kurta párbeszéd hallatszott - felismerte a kacér nézésű gyezsurnaja hangját, ami egy célratörő férfihang kérdéseire adott válaszokat. A férfi hivatalos hanghordozásából arra következtetett: Figyelneki máris jelentett, Kereskednek! is megtette a szükséges lépéseket, és most, útlevelét már lefoglalva jönnek, hogy megkérdezzék: „Hogy is állunk azzal a vadmézzel?” Kínjában elszopogatta az ízetlenné erőtlenedő sört, figyelt a kinti hangokra, melyek hol távolodtak, hol közeledtek - valaki kétségkívül keresett valakit a szállodavendégek közül majd az ablak sötétbe-boru- lására némiképp fellélegezve kislámpát gyújtott. A lámpa fénye az átellenes, érintetlen ágyra esett, és szeméhez egészen közel, az éjjeliszekrényen megvilágította azt az egybe-csomagolt kettős grúz teadobozt, amit a reptéri szuvenír-boltban vett márkáért. Hirtelen késztetést érzett, hogy szétszakítsa a két dobozt, a csomagolópapír recsegő, eufóriás zajával törve meg maga körül az elviselhetetlenné váló csendet. Felemelte a telefont, a tolmácsnő szobaszámát tárcsázta, és egy esdeklőre sikerült mondattal töltötte meg szobája ürességét: „Tényleg felvarrnád a nadrágom hajtókáját?”)- Ez őrület! - mondta most inkább vidáman, mint őrülten a nő. Ballonkabátos térdelő alakja szinte heroikussá vált a reggeli szürkületben, amint újra 68
