Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Pelle János: Asszimiláció: illúzió vagy realitás?
kast igazoló vallomást tesz a közjegyző előtt, hogy ne kerüljön börtönbe, sőt, hozományt ad jövendő feleségének, Julinak. Valószínűleg főként az utóbbi epizód miatt marasztalta el Molnárt a baloldal, mellyel addig sem volt felhőtlen a kapcsolata, részben személyes, részben elvi okok miatt. Ugyanis Molnár az első világháború kitöréséig, ameddig lehetőséget látott rá, a valóságos szociális emancipáció és a reális - azaz a kulturális, nyelvi és érzelmi - asszimiláció híve volt, és e célok érdekében a budapesti zsidó polgárságot tömörítő Polgári Demokrata Párt fővárosi képviselőjelöltjeként is fellépett. „Bár nem szívesen, kizárólag barátja, az általa igen tisztelt demokrata politikus, Vá- zsonyi Vilmos felkérésére: 1912-ben, a VI. kerület küldötteként városatya lett Budapest törvényhatóságában. Az ülésekre ritkán járt el. Egyetlenegyszer szólalt fel, egy városligeti kávéház ügyében, s ünnepi szónok volt a Vigadóban a városegyesítés negyvenedik évfordulóján rendezett megemlékezésen.”30 Márpedig Vázsonyi Vilmos és a Huszadik Század című folyóirat körül csoportosuló polgári radikálisok útjai az 1905-ös válság idején elváltak egymástól. Utóbbiak a reálissal szemben az utópikus emancipáció és az utópikus asszimiláció álláspontjára helyezkedtek, ami lényegében azt jelentette, hogy a szociális, nemzetiségi és „fali” problémák megoldását a forradalomtól, a jövőtől várták, s ennek előkészítésén dolgoztak. Álláspontjuk logikusan vezetett el a „második Magyarország” irreális gondolatához, melyben az új polgárság új nemzetet és új, igazságos társadalmat teremt majd. Ennek természetesen semmi köze sem lesz a feudálkapitalizmushoz, az arisztokraták és zsidók élesen bírált rendszeréhez, melyet szerintük a „körúti darabgyáros” gátlások nélkül kiszolgált és megtestesített. Jászi Oszkárral és a Galilei-kör radikalizá- lódó híveivel szemben Vázsonyi Vilmos és vele együtt Molnár Ferenc is, bár tisztán látta a századelő magyar társadalmának hibáit és fogyatékosságait, nem becsülte le a polgári fejlődésben elért valóságos eredményeket. Csökönyösen kutatta az első világháború kitörésével megsemmisült lehetőséget, hogy miként alakulhat ki a fájdalmasan hiányzó új nemzeti polgárság a valóságosan létező társadalmi típusokból, olyan figurákból, mint a Liliom mellékszereplői, Mari, a cselédlány és Hugó, a zsidó hordár. Molnár az Andor című regényében konkrétan utal Vázsonyira, abban az abbáziai jelenetben, mely azt mutatja be, hogy imádott és idealizált szerelme, Ella, más feleségeként miként alakul át a házasságban csalódott, kacér, szeretőt tartó pesti fiatalasszonnyá. Az úri társaság tisztelgő látogatást tesz egy kis szigeten, partra száll a „Vázsonyi-fjordban”, „a zsidó öbölben”, azon a helyen, 106
