Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Fűzfa Balázs: A szombathelyi Oktogonban
FŰZFA BALÁZS A szombathelyi Oktogonban’ Hölgyeim és Uraim, kedves Vendégek! Tisztelt kiállító Művészek! Talán célszerű, ha ebben az új térben állván, mely eredendó'en része, természetesen, egy nagyobb, oktogonális térnek (a galéria nevét Masszi Ferencnek köszönjük!), mely, természetesen, a világegész sajátságos kiszögellése maga is; szóval itt állván célszerűnek tetszik, ha mindenekeló'tt - Paul Klee szavával - leszögezzük: „A művészet nem a láthatót adja vissza, hanem láthatóvá tesz”1. Fordított tehát az általunk, hétköznapi emberek által elképzelt viszony: a művész és a művészet nem ábrázol, nem bemutat, nem tükröz, s végképp nem „mond” valamit; hanem teremt, alkot, alakít: agyagba, vasba, bronzba, vászonba, festékbe, aranylemezbe, fotográfiába rejti, karcolja, menti át az emberi beszédet, ami nem más, mint maga a gondolat - miközben formát ad a min- denség kitüremkedéseinek... ...Ilyen (negatív?) kitüremkedés az ember is, nem kétséges, semmi más: megszakítottság a folytonosságban, szakadék egy fennsík közepén, rosszul leütött hang a zongorán - végességes vendége a végtelennek. De róla beszél, ha jól beszél, e végességes vendégről, minden műalkotás. Amikor Hans Robert Jauss a posztmodernség lényegét igyekszik megragadni egyik „posztulátunT-ában, mindenekelőtt az ezoterikusságtól való el- és odafordulásra, a szatirikusságra és a polifon En-Te viszonyra helyezi a hangsúlyt: „(ti. a posztmodern) [...] elfordulás egy aszketikus modernizmus ezoterikus kísérletétől az érzéki tapasztalat és a megértő élvezet, illetve a bőven adagolt szatíra és szubverzív komikum exoterikus igenlése felé, a szubjektum proklamált halálának átcsapása a szolitáris tudat határai oldódásának egy polifon En és Te viszonyra nyíló tapasztalatába [...]”’. Óhatatlanul is közös vonásokat keres a szemlélő e képek és szobrok, eme objektek, műtárgyak és fogalmazásmódok között, ha belép ebbe a háromosz- tatú térbe; s ha a posztmodernséggel való eleven találkozás első önfeledt örömén túljut, másfajta általánosításhoz is kedvet érez, miközben ízlelgeti, aztán valamelyest megérteni véli Jean-Frangois Lyotard mondatát: „Láttatni azt, hogy van valami, amit elgondolhatunk ugyan, de nem láttathatunk: ez a modern festészet tétje”5. ’ Az Oktogon Kortárs Képzőművészeti Galéria megnyitása alkalmából rendezett Bartek Péter Pál-, Koller László-, Stekovics Gáspár-, Szántó István-kiállítás megnyitójának jegyzetekkel ellátott szövege. Elhangzott 2006. április 21-én Szombathelyen (Széli Kálmán u 25.). 58
