Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Körmendi Lajos: Kunhalom
már egy kezdeti hatásszünet. Másfél perc múlva az éberebbek már gyanakodni kezdtek, hogy ez mégsem az, főleg amikor hallották a versmondó kétség- beesett suttogását az erősítőből: „Nem tudom, nem tudom!” Az elnökség egyik tagja levette szemüvegét, és halkan odaszólt: „Akkor menj a fenébe!” Tapsolni kezdtek, s ez megfelelő alkalom volt arra is, hogy kiröhögjék magukat. A szavaló pedig, mint aki jól végezte dolgát, a helyére ment. Az ünnepség végén a párttitkár állt fel: „Hallgassuk meg újra a Himnuszt!” A lemezről pedig fölharsant: „Szövetségbe forrt szabad köztársaságunk...” A technikus végighúzta a tűt a lemezen, máshova tette le: „Vörös zászló leng, lengeti a szél...” Aztán a Szózatba kapott bele. Vendégeket vártak. A néni a konyhában szorgoskodott, jó illatok terjengtek körülötte, a pecsenye ínycsiklandó szaga fölé most kezdett lerakodni a sütőből éppen kivett süteményé. A bácsi az üvegekkel babrált, letörölte vizes ruhával mindegyiket, és gondosan az asztalra helyezte a fehér és a vörös bort is.- Rendes népek ezek! - mondta a néni. A bácsi nem reagált, a poharakat rakta fel a tányérok mellé.- Mondom, rendes népek! - harsogta a felesége.- Hogy?- Tedd be a hallókészüléket!-Mi? Az asszony mérgesen a férjéhez ment, s a hallókészülékébe kiáltott.- Miért nem teszed a füledbe a hallókészüléket?- Mert nem bírom a rikácsot - morogta az öreg. Megérkeztek a vendégek. ízlett a pecsenye, utána jól csúszott a bor, s az öregúr is tudott társalogni, mert helyére tette a hallókészülékét. A középkorú vendégek láthatóan nagy szeretetben éltek, s ennek elég sűrűn jelét adták. Az egyik pohár bor után a vendég erősen magához vonta és megcsókolta a feleségét. Az asztalra éppen süteményt helyező öregasszony megdermedt, s némi hallgatás után hangosan átkozni kezdte a férjét, aki erre kihúzta a füléből a hallókészüléket.- Mi a baj? — kérdezte a vendég asszony.- Most jutott eszembe, hogy tizenöt éve vagyunk házasok, de ez a gyehennára való ember még egyszer sem hágott meg! Nézték a nyolcvan éves papát, aki békésen eszegette a süteményt.-Jó ez - mondta. - De a rikácsot nem bírom. A kis madárcsontú néni csoszogott a díszburkolaton. A járókelők között szinte eltűnt alacsony, hajlott termetével. Botjával kopogtatta a követ, talán azért, hogy észrevegyék, s el ne tapossák. Ült a pádon, körülötte galambok totyogtak. A néni köténye zsebéből morzsákat merített a tenyerébe, s hívni kezdte a galambokat. Szórta a lába elé a madaraknak való eleséget. Nagy falkányi galamb tülekedett a lábainál. A néni lehajolt, megfogott egyet, megtapogatta.- De kis sovány vagy! - gügyögte olyan hangon, ahogy kisgyereknek szokott beszélni, és ennek a kis éhenkórásznak külön adag morzsát tartott oda 36
