Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Körmendi Lajos: Kunhalom
- Aszpirint legalább kértél a fiútól?- Kértem. De azzal nem laktam jól. A férje egy héttel később találkozott a fiatalemberrel, méghozzá éppen a patika közelében. Beszélgettek. Az ifjú férj elmondta, hogy gyereket szeretnének, a tabletta szedését már abba is hagyta a neje, de három hónapig még védekezni kellene más módon. Például gumival.- És most jössz a patikába, hogy vegyél.-Jaj, én nem merem kérni. Olyan ciki. Érted... Vennél nekem? Itt a pénz. Az öreg róka bement a gyógyszertárba, megvette az eszközt, fizetett. Hallotta ugyan, hogy erősen kuncognak a fehér köpenyben tevékenykedő nők, de úgy volt vele, az ő dolguk. Az ifjú férj hálálkodva köszönte a segítségét. Másnap ebédidőben az öreg róka találkozott az egyik patikus hölggyel.- Ebédszünet? - kérdezte kedvesen.- Igen. De van, aki nem ebédelésre használja ezt az időt! - mondta a nő.- Hanem?- Akad olyan kis feleség, aki a patika előtt toporzékolva várja, hogy a fiatal kandúr végre megvegye a... Na, tudja mit... Aztán meg maga a férj veszi meg azt a tudja mit az asszonyka tudja kiének... Na, viszlát!- Csókoltatom Kuroszavát a vihar kapujában! - morogta komoran a férfi. Egész életükben dolgoztak. A feleségével felneveltek három gyereket, mindent megadtak nekik, amit lehetett. Tanulhattak, mindegyiknek segítettek házat építeni is. Malacokat hizlaltak, ebből jött a pénz. Korán keltek, későn feküdtek, de így tudtak boldogulni. Az unokáknak nagyon örültek. Mikorra azok felnőttek, nagyon megváltozott a világ. Malaccal ugyan még mindig bajlódtak, de már nem adták le, hiszen alig kaptak értük valamit. Kipendítettek hármat-négyet, de csak annyit, hogy nekik és a gyerekeknek legyen elég hús. Mert azt szerették. A húst. Egyszer, amikor a különösen jó hússertéseket adó anyakocát figyelték, azt mondta az egyik fiúunoka.- Búghatnékja van. Papám, hozom a kant.- Hozzad, kisfiam! Az öreg éppen a gangon ült a kisszéken, kortyolt a kávéból, szívott egyet a cigarettából, amikor megjött az unoka. Egy középkorú férfi volt vele, de a kan disznót sehol sem látta. Hátra mentek, az ólba. Az öreg először csak az eresz alól figyelte, hogy mit akar ez az idegen. Eleinte azt hitte, valami hivatalos ember, talán az adóhivatalból. Aztán látta, hogy ez aligha foglalkozhat az adóval, mert erősen a kocát abajgatta. Erre már ő is közelebb húzódott. Még sohasem látott ilyet. Amikor az idegen kezet mosott, már vakarta a búbját az öreg, látszott, hogy erősen nyomja a begyét valami. Már a kaput nyitotta az ember, amikor kibökte.-Mondja mán, atyámfia! Hun tanulta ezt a mestersíget?- Miért?- Mer ez nálunk a kan disznónak vót a becsületes foglalkozása. Lassan vánszorogtak a percek. A sörtehajú, csontos arcú férfi fel-alá járkált 33
