Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 6. szám - Alexa Károly: Könyvről könyvre - Tolvaly Ferenc: El Camino - Az Út

a szekularizáció vált a társadalmi modernitás „aufklerista” vezérelvévé. Ma ez a trend nyilvános, része a médiakultúrának is (ha a „kultúra” szó egy ilyen szóösszetételben egyáltalán leírható), fogyasztási cikk - senkit, hívőt megbántani nincs szándékában e sorok írójának —, de azt azért megjegyezhetjük, hogy soha annyi táltos nem volt a hősi magyar előidőkben, mint ma, annyi asztrológus a középkor hosszú századaiban, annyi jós, varázsló, látnok, kézrátevő, vallásalapító, guru, csodadoktor, mágus, hitvalló, energiaátadó meg egyéb, mint akik manapság a villanyoszlopok céduláin hirdetik magukat, bulvárlapok hasábjait telítik vajákos szavaikkal, obskúrus tévécsatornákon merednek ránk izzó tekintettel, miközben egy ujjal note bookjukba pötyögik a betelefonáló születési adatait - előnyös SMS- tarifáért.

Tolvaly Ferenc könyve érintkezik a korszellemnek ezzel a jelenségével, ám nem mondható, hogy annak szolgálatába kívánt volna szegődni, azaz, hogy ne volna irodalmi mércével mérhető munka. Ami éppen nem állítható a hajdani moziszínésznő és a milliók által korunk legnagyobbjának vélt írópróféta szövegéről. Elemi erejű, elsöprően hamis, korunk divatszólamával élve „vérgiccs” mindkettő, a leányasszonyéban még mintha lennének hitelesítő elemek, az írófenoméné viszont megcsúfolása mindennek, amit a toll a papírral megtehet. Mentálszo- ciológiai tünetek ezek - irodalmi szempontból csak annyi figyelmet érdemelnek, hogy önkénytelenül és öntudatlanul illusztrálják: egy bizonyos „téma”, egy bizonyos „élményről” való nyilvános beszéd milyen poétikai-narrációs elemeket vonz szükségszerűen magához.

Ez a „téma” nem más, mint a misztika, a misztika, ami kinél élmény, kinél világnézet, élményből fakadó hit vagy hit által megközelíthető élmény, összemberi tulajdon, azóta, tehát a kezdetektől, amióta az ember tudatában van a transzcendencia létezésének, a nyomorúságos földi lét függőségének az isteni harmóniától, az egyéni szabadság spirituális meghatározottságának.

Hogy mivé vált az emberi lélek és tudat legfőbb kincse napjainkra, azt talán az aggálytalan istentelenség szóhasználati együgyűségeinél is jobban jellemzik a mai köznapok elvarázsolt figuráinak hamis (marketing) lázbeszédei. „Mindenkinek megvan a maga filozófiai és vallásos hite. A szellem valami más. Úgy hiszem, mindaz, amit az öt (!) dimenzióban...” - így indítja könyvét a filmvászon hajdani kedveskéje. S utána olyan szavakkal él - mivel csak a magyar szöveg áll a honi olvasók zömének rendelkezésére, nem tudni, hogy írói vagy fordítói leleményekről van szó -, mint „mélyén” (nem valahol, hanem valami, azaz: a mélyben lévő én), „teopatikus tudatállapot”, „szeretetvibráció”, „igazságsokkos állapot” és „karmikus idő”. S ezek még csak szavak... A mondatok - az állítások és a kérdések... Az éjszakai zajok ellen „a füldugót választottam, noha homeopátiás és akupunktúrás orvosom szerint a füldugó elzárja a veséhez vezető meridiánokat.” „A szívem terjeszkedni kezdett.” „Egy energiaörvény egyfajta fényalagúton át visszarepített az időben.” Értesülhetünk arról is - mi: téveszmék közt tévelygők - hogy „a szexualitás a lelkek alámerülésének nyelve.” S ki tudja megmondani, „mi a különbség lélektárs és testvériélek között”? (Megfejtés: „A lélektársak frekvenciaszáma megegyezik.”) S aki nem tudná, hogy hol is, kik is vagyunk, azzal közli az utolsó oldal: „Magában a földenergiában rejlik spirituális eredetünk megmagyarázhatatlan misztériuma.” Mindeközben a szerző néhány lakhelyéről is értesülünk: „Tudatosult bennem, hogy a kristálytartályban vagyok, a meleg aranyszínű folyadékban.” (Közben az előadó váratlanul férfi lett, tudatosan vagy öntudatlanul igazodva korunk kötelező másságához, konkrétan: a test és lélek transzvesztita újraformálásának igényéhez.) És: „Védelmezőén zárt magába Ariel aranyméhe.”

92