Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 6. szám - Alexa Károly: Könyvről könyvre - Tolvaly Ferenc: El Camino - Az Út
2 ALEXA KÁROLY Könyvről könyvre - Tolvaly Ferenc: El Camino - Út (Kortárs Könyvkiadó, 2005) A magyar olvasót meglephette, de azért egészen váratlanul mégsem érte Tolvaly Ferenc könyve (ne meditáljunk azon, hogy regénye vagy úti beszámolója) egy com- postelai zarándoklatról (azon se morfondírozzunk, hogy ő maga volt-e az utazó vagy egy kitalált regényhős). Nem sértőnek szánva a szót, mondhatjuk, hogy „divat” - újra divat - napjainkban megtenni ezt a néhányszáz kilométeres utat a Pirene- usoktól Szent Jakab apostol sírjáig, majdnem Finisterréig, Európa nyugati végpontjáig, ami után már nincs semmi, azaz csak a semmi ásítozik, megrettentve a középkor naiv emberét, párhuzamosan haladva az észak-spanyol tengerparttal. Szegények és gazdagok, névtelenek és hírességek fogják a zarándokbotot, s baktatnak arra és addig, amerre és ameddig az ide-oda fölfestett sárga nyilak mutatnak, zarándokszállásokat keresgélve vagy luxusszállókban ejtőzve, mindenikük hátizsákján ott himbálózik a kagyló, az apostolnak és magának El Caminónak, Az Úrnak az emblémája. Ami Tolvaly Ferenc esetében meglepő, sőt irritáló lehet a magyar irodalom- kritikai köztudat számára, az az, hogy egy „céhen” kívüli és semmilyen „kánonban” nem szereplő ember, egy tehetősnek tartott, s csak a rendszerváltozás után Magyarországon felbukkanó közéleti szereplő ilyen spirituális vállalkozásba fog, időlegesen a régi aszkéták és szegény vándorok nyomába lép, erről könyvet ír, majd DVD-t készít, ráadásul az utóbbiban maga játssza a főszerepet. Ugyanakkor áruként - ha igazak a hírek — nagyon sikeresen értékesíti művét, olyan marketing- technikák alkalmazásával, amelyekkel még ma sem nagyon él a - minőségi - könyvkiadás. Persze nem ő az első, aki könyvet ír „kegyes” utazásáról, sok száz éves hagyomány ez. A régi szolid, de szigorúan elkötelezett egyházi férfiak munkái után ma is találkozhatunk zarándok-beszámolókkal, és az ilyesfajta - azaz: bulvárterjesztésű - szövegekhez vonzódó olvasó az utóbbi pár évben két világhíresség beszámolójához is hozzájutott magyarul: a kedvesen szeplős, immár koroska Shirley MacLane az egyik (Miss Kubelik volt ő valaha, emlékszünk, a talpraesett és kiszolgáltatott lifteslány a Legénylakás című filmben, amely üdítő ritkaságot jelentett a korai Kádár-éra szovjet és jugoszláv antifasiszta háborús mozieposzai meg a bolgár és kelet-német élet mindennapjait festő filmes dolgozatok között), a másik pedig nem más, mint akinek képe minden metrólejáróban könyvvásárlásra invitál, napjaink írósztárja, a brazil Paulo Coelho. A „trend”, amelynek terméke ez a két úti beszámolónak álcázott valami, hogy némi iróniát engedjünk meg magunknak, az újabb idők mind elsöprőbb erejű kíváncsisága a valláspótló spirituális kalandok iránt, amely persze mindig létezett, jelen volt - rejtőzködve, félve vagy szégyenkezve -, azokban a századokban is, amikor az intézményesülő hitélet mindinkább gátolni látszott a személyes vagy a „másfajta” vallásosság megélését, a magányos istenélmény megközelítését, és azokban az újabb korokban is, amikor a racionalizmus, a laicizálódás, a szkepszis, 91
