Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 6. szám - Kovács István: A tizenhatok pere
(Sztálin nem árulta el, hogy a szovjet kormány a Lengyel Nemzeti Felszabadító Bizottsággal aláírt titkos jegyzőkönyvben már rögzítette, hogy Lengyel- ország nyugati határa az Odera és a Neisse folyó lesz, s Kelet-Poroszországot „megfelezik”. A nyugati határkérdésben Sztálin nagyvonalúbbnak bizonyult a lengyelek javára, mint nyugati partnerei, akik végül elfogadták a Curzon- vonalat keleti határként, de Alsó-Szilézia nagyobb részét - főként az angolok - meg akarták hagyni Németországnak.) Február 11-én a három nagyhatalom közös nyilatkozatot tett közzé „az erős, szabad, független és demokratikus” Lengyelország jövőjéről. Azt is bejelentették, hogy miután a Vörös Hadsereg felszabadította Lengyelországot, a lengyel Ideiglenes Kormányt át kell alakítani, vagyis be kell vonni működésébe a lengyelség hazai és külhoni demokratikus vezetőit. A kormány átalakításában egy háromtagú Jószolgálati Bizottságnak vagy más néven Hármak Bizottságának kellett segítséget nyújtani. Az új kormánynak a Nemzeti Egység Ideiglenes Kormánya néven kellett volna majd megalakulnia, amellyel létrejötte után a három nagyhatalom azonnal diplomáciai kapcsolatra lép, s egyik legfontosabb feladata a valamennyi demokratikus párt részvételével megtartandó szabad választások lebonyolítása lesz. A Lengyelországot érintő jaltai döntések ellen már február 13-án tiltakozott Arciszewski kormánya, amely az Ideiglenes Kormány tevékenységét a szovjet rendszer lengyelországi „berendezésének”, a közel 200.000 négyzetkilométer keleti terület Szovjetunióba való beolvasztását Lengyelország újabb felosztásának, s a kialakuló új világrend fenntartóit a XX. század Szent Szövetségének tartotta. A fennálló állapotot úgy értékelte, hogy az ország hitleri megszállását a sztálini hódítás váltja fel. A londoni kormány nyilatkozatának éles hangneméhez az is hozzájárulhatott, hogy tudomást szerzett az Ideiglenes Kormány Közbiztonsági Minisztériumának azon intézkedéséről, amely a Honi Hadsereget „antidemokratikus ellenállási mozgalomnak” bélyegezte. Az államvédelmi szerveknek kiadott instrukcióban egyenesen az állt, hogy a Honi Hadsereg nem átallott együttműködni a németekkel. (Márpedig a kollaboránsokra súlyos ítélet várt.) A lengyel településeket ellepték a plakátok, amelyek gúnyrajzai alatt lángoló felirat hirdette, hogy a „Honi Hadsereg - a reakció kiköpött törpéje.” A berendezkedő kommunista hatalom számára a varsói felkelés leverésével szétzilálódott Honi Hadseregnél azonban nagyobb veszélyt jelentett a különböző pártok képviselőiből a londoni kormány által 1944 januárjában létrehozott honi Nemzeti Egység Tanács, amely háborús körülmények között kicsit a parlament szerepét töltötte be - tanácsadói és véleményezési joggal. A Nemzeti Egység Tanács a jaltai tanácskozás által teremtett kényszerhelyzetben úgy döntött, hogy felveszi a kapcsolatot a Molotov külügyi népbiztosból, Averell Harriman amerikai és Archibald Clark-Kerr brit nagykövetekből álló Hármak Bizottságával. A lengyel társadalom belefáradt a háborúba, nyugalomra, a békés építőmunka megindulására vágyott. A társadalom hangulatát a pártok hagyhatták figyelmen kívül. A honi képviselet néppárti tagjai úgy döntöttek egyik vezetőjükkel, Adam Bierí-nyel az élen, hogy nem zárják ki a jövőbeni kapcsolatfelvételt a lublini kommunista kormánnyal, s hasonló álláspontot 60
