Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 6. szám - Békássy Ferenc: Gondolatok naplója
Szenvedélyei az ő erényei, és képességeinek korlátolásai az ő hibái. Rombol, hogy teremthessen, de gyümölcsnek érni is kell, mielőtt leesnék, hogy új fa lehessen belőle! Egyik nagy-ember a nap, mely érleli a gyümölcsöt, a másik a szél, mely leveri azt és a föld melege, amelyben csírázni fog a magva. Ezé a nehezebb sors, mert a másik békében nagy, de ő háborúban. A másik szobrot emel önmagának, mert övé az almafa és az érett gyümölcs, de emez lopva jő, mintha almát rabolni jönne. S elpusztítja önmagát tettével, mert aki nézi az almafát, ki emlékszik a szélre, mely lerázta volt gyümölcsbe rejtett magvát? S az emberek lábbal tiporják a földet, melyből csírája kikelt, de imádják a nap sugarát, mely az almát megérleli. Az élet célja - hogy éljünk. Sorban érkeztem különböző plauzibilis és hasznavehetetlen életfelfogásokhoz, de egy bizonyos pontnál mindig hajótörést szenvedtek törekvéseim. Ez a pont: az Igazság, annak lehetetlensége, hogy az igazságot ideálokkal vagy mással, mint megkövesedett, tehát már nem igaz, eszmékkel lehessen szolgálni. Nem akarom ezt kimagyarázni. Világos előttem, hogy amint elég messze fűzzük, gondolatzavarban végződik minden életfelfogás, amely ideált, célt keres. S hát mi marad? Élettelen alkotás - a gondolat korlátozása? Vagy - céltalanság? Istenem, kezdek irtózni minden céltól. Oly nyomor tehát ez az Istenadta élet: igazolnotok, mentegetnetek kell avval, hogy alárendelt eszközzé teszitek? „Elünk, hogy..- s következik miért. Én élek - hogy éljek. Elégtelen volna ez? Nem hiszem. Az élet befejezés. S az igazság kell annyira, amennyiben teremt életet, akadályoz halált. (Többek közt: MetchnikofP szerint a halál nem nyugalom, hanem: egyensúlyozottság állapota stb.) A modern kornak nincs hite. De önmagunkban higgyünk. Ez a hit a kiválasztódás legbuzgóbb ügynöke: a tévelygő élje oktalan életét és pusztuljon abban el. A kiválasztódás újra több életet is teremt. S oktalanság elítélni egyfajta életet azért, mert mi a másikhoz tartozunk. Ne akarjátok megmenteni az emberiséget, csak szítsátok minél több életre. O Socrate, plein de philosophic!2 Szúnyogok, böglyök, s a többi. De támad ismét Blake angyala: „O pitiable, o foolish young man! O horrible o dreadful state!”5 - hogy elvesztettem minden ideált, hogy nincs szilárd pont számomra - hacsak nem a halál. Hogy nincs, ami józan - egyensúlyozott, egészséges - más, mint a tétlen középszerűség? Hadd írjam újra az igét: Aki nem. keres, találni fog, s aki nem zörget ajtókon, az előtt fognak kinyílni. S nem dohos nász-szobákba nyílnak, hanem messze szabadba - igen, az űrbe, ha úgy akarjátok. „Ahol semmi sincs?” Az önimádás fő-eretneksége: ahol semmi sincs, csak én. S az élet minden ide vagy oda beosztása: eloszlik s elmerül. Az alacsony ösztöneit, aki el bírja nyomni, az még nem nemes ember. A nemes ember az, akinek nincsenek alacsony ösztönei. 9
