Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 5. szám - Búcsútáviratok, Mátis Lívia (1942-2006)
Amikor mindenütt elfelejtettek: a szülőföldnek még mindig akad mondandója rólunk. Ha csak sóhajnyi vélekedés is. Lám, ez az ember földarabolta a bölcsőjét, apró piros bárkákat készített belőle az utána jövőknek. Fagyott sóhabokon, szikes földön ringanak, s a párnájuk alól Edes-anyanyelv szavai kandikálnak a jövő felé. Ez az ember elment innen, de csak azért, hogy visszatérhessen figyökérnek az erózióban. Bár nem helyes azt mondani, hogy elment. Csak elmozdult. Ahogyan a gyümölcsfák is elmozdulnak suvadásos dombokon - a gyökereikkel együtt.” F Á B R I ANNA Czóbel Minka sorai „Csend mindenütt - a ház úrnője alszik, /.../ Körül csak tücskök cirpelése hallszik, / Két pille játszik a kert közepén.” < ' KOVÁCS ISTVÁN Összegzés Mátis Líviának Köröttem az esős égbolt fában korhadó erezete. A haldoklás a lélek vajúdása. A lét: bomló emlékezet. KALAPÁTI FERENC Közteherviselés Nincs megnyerhető veszteség. Van viszont bánat és viszony. Kapcsolat azokkal, akikkel majd csak később találkozunk, de addig is felelősséggel tartozunk nekik. A jelennel vitatkozhatunk, de az adósságaink terhét idő nem enyhíti. Feloldozás a túlélőnek nem jár. Saját batyunkat más nem viheti. Nem lehet megúszni az életet, és nem is érdemes. Noha a vállunkat nyomó súly egyre gyarapszik, cipelésben egyre jobbak vagyunk. ZALÁN TIBOR Mátis A Papírváros falaihoz zokogás verődik Aztán sóhaj Aztán csönd Aztán az sem Aztán már más sem 96
