Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 5. szám - Prágai Tamás: Az átváltozás (1. rész)

különösen vékony és törékeny; igaz, haja a szemébe lóg, ez rendezetlenséget sugall, melyet éppen csak ellensúlyoz a vastag keretes „bölcsész” szemüveg és a rövidre vágott szakáll.

Az a benyomásunk: vázlatos emléket idéz fel vagy készül valamire. (Befelé figyel; az eló'tte elsuhanó kerékpárostól nem rezzen össze.) Valahogyan „gyanús”. Tudunk a rá nehezedő teherről - talányos lényt, igazi „csodabogarat” felejtett otthon, az előtérben. Szülei előtt újabb titokról kell majd hallgatnia. E pillanatban alkotott hevenyészett benyomásunk akár előítéleteket szülhet; de egy pillanatra se feledjük, hogy tévedhetünk. Nagyon kevéssé ismerjük Csutorás Istvánt. Nem láttuk még a munkahelyén; nem tudjuk, hogyan tölti ráérős szombat délelőttjeit, amikor nem kell az első becsengetés- sel versenyeznie. Amikor egyedül van, mert Ágnes is szüleit látogatja vidéken. Meglehet, csupán az előtte álló utat idézi fel, azért ilyen tehetetlen az arca. Nehézkesen, gyalog, végig a kiskörúton a Vámház térre, a Nagycsarnokig, majd át a hídon a változatlan nevű Bartók Béla út felé. (Ezt az utat elkerülik az utcanév-változtatások.) Szombat délelőttönként nyugdíjas pedagógus szülei egy valaha elegáns, most inkább nyomasztó tanácsi lakásban várják. (A lakást hamarosan sikerül visszaváltaniuk.) Lehet, hogy Lakat arca már az elképzelt beszélgetés grimaszait vetíti előre; vagy éppen a majd elnyelendő szavakat vési most az emlékezetébe, nehogy valahogy „elszólja magát”. (Szüleit véletlenül sem szeretné felizgatni.) Nekilódul, darabosan - talán a hideg miatt (mindjárt itt a március, mégis a mínusz tízet ütötte reggel), baljában ipari szatyor. Gyűrögeti, zörög. Jobb kezét zsebre vágja, de nem tud mit kezdeni „foglalt” bal kezével. Figyeljük meg: kesztyűiden keze a hidegben lassan színt kap. Fejét vállai közé ereszti, háta meggörbed ettől (mintha púpot hordana). A nyugati anorákkabát alatt hűvösen tapad testére a kékfarmer ruha. Átszalad a pirosra váltó közlekedési lámpánál a Filmmúzeum előtt. (Fehér Lada személy- gépkocsi fordul élesen a Dohány utcába, fékez a gyalogosátkelő előtt. A kocsi hátsó ülésén szobapálmák, cserepes növények.) Egy pillanatra hátrahőköl. A sarokra helyezett újságosbódé látványával eszébe juttatjuk, hogy nem fizettette elő a Hitel folyóiratot. Ily módon sugalljuk, hogy ezt hétfőn feltétlenül említse meg az iskolakönyvtárosnak. A független folyóirat borítóképe megidézi azt az „átmeneti kort”: a borítólapon kibillent mérleg. Felvillanhat, ahogy az érettségire készülő osztály előtt áll. Kissé keresett lazasággal elemez egy hadtörténeti eseményt, vagy egy letűntnek tetsző korszak gazdaságszerkezetét. Tudatában korántsem válik élesen ketté a bizonytalan jelen a történelem tantárgy keretében vizsgált régmúlt vagy közelmúlt eseményeitől. Szakmai ártalom? Hajlam a szintézisre? Inkább az utóbbi. Talán ennek köszönheti diákjai előtt való népszerűségét. Megtorpan, mielőtt az aluljáróba ereszkedne; arcon csapja a feltörő, kellemetlen szagú légáram.

Közben Ágnes - felidézhetjük egy rövid snittel - elérte a nyolc ötvenhár- mas távolsági autóbuszt, sőt, még ablak melletti ülőhelyet is sikerült szereznie. Ölében jegyzetfüzet. Megnyugtatja, ha élete eseményeit naplószerűen összefoglalva, rögzítve látja. Van, aki hiába kényszerítené magát naplóírásra, feljegyzései mindenképpen alkalomszerűek maradnának; neki természetes szükséglet a napi, írásos meditáció. Többnyire a délutáni tea idején vagy késő este

80