Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 5. szám - Bálint Péter: Tarvágás (regényrészlet)
hozta, késő délután pedig vitte haza saját kis buszával az embereket, akiket alaposan megdolgoztatott a napszámért. Ott haladt közöttük, ha kellett, máskor pedig, ha egyéb elfoglaltsága akadt, mondjuk, eladni vitte a borát Pestre vagy a környékbeli nagyvárosokba, fiát állította a maga helyére. Tőle kevésbé tartottak a napszámosok, nem volt olyan határozott és erős egyéniség, mint az apja, pereskedni sem szeretett az emberekkel, inkább rájuk hagyta a munkát. Az idősebb Felekinek talán az is volt a legnagyobb bánata, hogy tudta: hiába gyarapítja a birtokot, bővíti a pincét, növeli a vevőkörét, végül, ha eljön az idő, nem lesz kire bízza az örökséget. Mivel az idősebb és fiatalabb nemzedék egy háztartásban éltek, naponta látta, miként őrlődik a fia kikapós természetű és fertelmes szájú felesége mellett, aki senki előtt sem rejtette véka alá véleményét a pipogya férjéről. Annak ellenére sem, hogy neki köszönhetően vált „nagysága” belőle, az irigykedő falusiak szemében, s többre tartották nála a halk szavú, kicsit félszeg férfit. Tolcsváról hozta nejét a Feleki-fiú; az egyik borász barátjuk kommendálta az apának, mint szorgos, beosztó és tisztességes teremtést, akinek az apja is jó- ravaló ember hírében állt, s a szőlőművelés sem állt messze tőle. Tíz éve is házasok voltak már, amikor a szomszédok arról kezdtek pusmogni, hogy az egyik borkereskedővel szokott együtt henteregni, ha egyedül maradtak a nagy házban, s nem ritkán valamelyik szomszéd faluba is áthajtott az asszonyka, csakhogy szükségét csillapítsa szeretőjével. A Feleki-fiút nem izgatta a hitveséről hallott zaftos pletykák sokasága; egyébként is undorodott neje erőszakosságától és állandó szemrehányásaitól, melyek hol férfiasságát becsmérelték, hol élhetetlenségét pécézték ki. Ha az apja nem volt otthon, fogta magát, és kiautózott az országútra a Novotni-lányhoz, hogy együtt háljon vele a búzatáblában, nyeszlett testét, bimbózó mellét cirógassa kedvére, vagy hogy egy távolabbi panzió sötét szobájában úgy ölelje, ahogy felesége sohasem engedte volna, esetleg „perverz disznónak” is titulálta volna számára is meglepő kéréséért. Olykor pénzt adott a lánynak, máskor egy olcsó bizsuval fizette ki szolgálatait, de az is megesett, hogy egy-egy tyúkot, rúd kolbászt rejtő szatyrot hagyott ott neki. Noha megvetette a vézna lányt, elsősorban is azért, hogy mindenkivel képes összefeküdni, mégis ragaszkodott hozzá, s ha nem találta a szokott helyén, sértődött hangon beszélt vele. Önző volt a lánnyal szemben, és telhetetlen is, ám a Novotni-lány sohasem ellenkezett akaratával: ösztönösen felkínálta a testét, akár egyik állat a szükségtől feltüzelt másiknak. A lány nem követelőzött. Bármilyen fizetséget elfogadott „szeretőjétől”, ha megveri, vagy pénz nélkül elkergeti, azért sem szólt volna. Magában „szeretőjének” hívta a Feleki-fiút, amiért még tulajdon anyja is szemközt nevette: „te, te ostoba liba, hát kellesz is neki, te szutykos cemende, a farod kell neki, hogy örömét lelje benne”. A család javára lemondott az út menti keresetéről. Egyedül a kedvesétől kapott filléres ékszereket, a falusi piacon vett parfümöket, a gazdag Feleki-hitves által rég levetett ruhákat dugta el a padláson az egyik ládikában. Esténként, ha a többiek elaludtak, a létrán felmászott a sötét padlástérbe, gyertyát gyújtott, és magára öltötte kincseit, a pókhálós tükör előtt illegette magát. Ilyenkor a Feleki-fiú kedvesének képzelte magát: ha csak egy fertály órára is. Az idősebb Feleki fösvényebb és praktikusabb is volt annál, semhogy fia 29
