Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 5. szám - Bálint Péter: Tarvágás (regényrészlet)
lénye, sem pedig az, hogy bűneire emlékeztesse; részben az anyja nem óhajtotta kitenni a részeges Novotni gaztetteinek. A nagyobbik Novotni-lány a fertőben is némi emberséget mutatott húga iránt, s időnként küldött neki egy kevés pénzt, mivel nem sejthette, mit kap meg, s miben szenved hiányt. „O, egy valódi angyal a disznóólban! Ezer százalék, hogy apáca lesz belőle, irgalmas nővér, olyan Teréz fajta” - mondta róla idős kádár barátom, aki kálvinista létére tisztelte az önfeláldozó életvitelt folytató nővéreket. „Hé, Novotni! Te vén gazember, úgy hírlik, hogy téged alkalmazott madárijesztőnek a szőlősében Feleki! Igaz ez?” - „Az öreganyját alkalmazta, aki még a patakban mosta a pucér seggét!” - „Hát azt hallottad-e jóember, hogy a lányodat látták a szegi úton. A kőkeresztnél hágta egy tagbaszakadt liszkai legény maroknyi aprópénzért!” - „A te nejedet meg a zöldséges csöcsörészte a raktárban a minap két görögdinnyéért” - replikázott Novotni apó, s faragott botját fenyegetően rázta az incselkedő favágó felé, a szája szögletében elmaradhatatlan cigarettavéget pedig a földhöz vágta. A favágó ósdi és fülsiketítőn zakatoló fűrészgépével járja a falut, hogy összevágja a téli tüzelőt, s az öregeknek némi fizetség fejében még be is hordja a kuglikat a fészerbe. Kopott kék munkásnadrág lóg rajta, madzaggal van megkötve a derekánál, nehogy leessen róla, a skótkockás flanelinget még én adtam neki, a kialkudott bérét megtoldva. Szegről-végre rokonok voltak a mezőőrrel, a két feleség halottak napján ugyanannál a sírkőnél gyújtott mécsest, a dédszülőkre emlékezve. De, amióta egy alkalommal Novotni bevádolta a hegyközségi elöljáróságon a favágót, hogy rendszeresen lopja a fát, nemigen állhatták egymást. A favágó szinte leste az alkalmat, hogy borsot törjön a mezőőr orra alá, legtöbbször a lányával heccelte haragosát, úton s útfélen terjesztette a „cemende Novotni-lány” ügyes-bajos dolgait, megtoldva a saját képzeletében fogant disznóságokkal. „Egyszer még elvágom a torkodat, meglásd, csak találkozzunk az erdőben!” - fenyegette meg Novotni apó a favágót, aki, ha feltűnően izmos nem is, de azért eléggé inas és hórihorgas ember volt ahhoz, hogy nem ijedjen meg a saját árnyékától. Novotni apóéktól nem messze, talán három-négy portával odébb magasodott a Feleki-ház, az egyik legnagyobb borospincével rendelkező borász kétszintes lakhelye. Az egészet terméskőből építették, s még a boltíveket is vöröses-barna mádi kőből rakták; a második szintre lépcsősor vezetett föl. Alul volt a borház és a palackozó, s a telek alatt pedig a több ágon futó pincerendszer húzódott, melyben külön járatban tárolta az öreg és fiatal, a száraz és édes borokat, az egyik beugróban pedig a törkölypálinkát. Hivalkodónak is tartották néhányan azt a sok-sok felesleges díszt, oszlopot, tornyot, melyeket csak úgy hozzátoldottak a házhoz, nem is beszélve arról az óriási faszerkezetű sátorról, mely alatt az autói állottak. Az évek során egyre-másra vásárolta fel az öregektől a szőlőiket, hogy maga telepítse újra a birtokot, elsősorban is sárga muskotállyal, melyből nem túl sok van ezen a vidéken. A környékbeli falvakból toborozta az idénymunkásokat, mivel nem szeretett könyörögni a helybelieknek, hogy ugyan menjenek már kacsolni, kapálni, metszeni, permetezni vagy szüretelni. Reggelente maga 28
