Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 4. szám - Alexa Károly: Könyvről könyvre - Nagy Gáspár - "Szavak az életemhez"
ALEXA KÁROLY Könyvről könyvre - Nagy Gáspár - „Szavak az életemhez" Talán kivételesen megengedhető olyan címet adni egy kritikai morfondírozás- nak, amely az elemzendő-méltatandó költő két (ezúttal: „próza”) kötetének címét kombinálja eggyé. Ez a „tudálékoskodó” és kissé „frivol” gesztus egyrészt hívja fel a figyelmet arra, hogy a két könyv szorosan összetartozik, másrészt arra, hogy a címadásnak mindkét esetben ars poeticus jelentése és jelentősége van. Nagy Gáspár legutolsó két - értekező prózákat és lírai publicisztikákat tartalmazó - gyűjteményes kötetének a Szavak a rengetegből és a Közelebb az életemhez címet adta, mindkettő a Tiszatáj Könyvek sorozatát gazdagítva 2004- ben, illetve 2005 karácsonya táján jelent meg Szegeden, ama irodalmi folyóirat gondozásában tehát, amelynek történetében a költőnek oly fontos szerepe volt a pártállami idők vége felé - azidőtt, amikor a közelgő végről igazán még senki sem mert politikai kombinációkba bocsátkozni. Ahhoz, hogy idézni tudjak Nagy Gáspár A. K-nak „és kedves házanépének... régi barátsággal” címzett dedikációiból, avégett, hogy tovább árnyalhassam a kötetcímek metaforikus értelmét, nyíltan személyes hangra kell váltanom. Nagy Gáspár a barátom - évtizedek óta az, némi „megszorításokkal”. Lakásán soha nem jártam, író-olvasó találkozókon soha nem „vezettem be”, könyveiről nem írtam bírálatot, ő hitvalló katolikus, én nem (lévén református presbiter), ő falusi gyerek, én meg városi. Életkorban közel állunk egymáshoz, mondhatni pályatársak vagyunk, akik figyelnek egymásra, s bár messziről indultak, mind közelebb kerültek - vélem, érzem és hiszem én - egymáshoz. Életutunk érintette-súrolta a másikét már a régi időkben. Nem felejtem, amint Szakolczay Lajos letesz az asztalra egy marékra való kéziratot a Kortárs régesrégi szerkesztőségében az Alpári Gyula utcai sötét és zegzugos épületben, ahol a folyosói koszladt pam- lagon Nagy László pihentette a lábát, és önkéntes halála felé közeledve B. Nagy László izzott szenvedélyesen, s ahol még Illyés Gyula tartásos alakja is fel-felbukkant - mindenféle kóficok között -, egyszóval Szakolczay Lajos leteszi a kéziratot, és a rá jellemző harsány pátosszal egy betlehemi kép kíséretében „ajánlja” egy bélbaltavári fiatalember verseit a főszerkesztő figyelmébe, „csak” a főszerkesztőébe, hiszen az utókor ítélete felől egyáltalán nincs kétsége. Azután pár évre rá a Mozgó Világnál kerültünk egymás közelébe, ahol Nagy Gáspár két emblematikus darabbal írta be magát a lap történetébe — Csak nézem Olga Korbntot, ÉvTiZeDhAtArHID. Majd sok-sok évvel később együtt is dolgoztunk: a rendszerváltozás első igazi lapjánál, a Hitelnél, ahol talán még a „felettese” is voltam, ha lett volna itt hivatalos hierarchia (Csoóri Sándor vitathatatlan tekintélyétől eltekintve), ahogy annak idején a Mozgó Világnál sem volt. S most Nagy Gáspár prózai köteteit olvasva mind több olyan eset bukkan elő, ahol vagy együtt tettünk valamit, vagy hasonló élmény89
