Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 4. szám - Zalán Tibor: Nagyherceg - zenés mesejáték két részben
na de majd én ellátóin a bajukat! Régen szép volt, minden más volt, oldalvást volt eggy szép kis gúmibotom. Akkó aztán, gyök e tett ám bárki hozzám, csakis kérhetett. Rend volt, mert én lecsaptam, rend volt, mert úgy akartam hogy rend legyen. Mit leskelődsz ott, te kis szemtelen? KÉK FESTŐ Gomulka bácsi, miért mondod azt, hogy szemtelen vagyok? GOMULKA Valamennyien azok vagytok. Éhenkórász banda. Hordd el magad, vagy rendőrt hívok! KÉK FESTŐ Gomulka bácsi, vigyél fel a padlásra! GOMULKA A padlásra? Még mit nem! A padlásra... Nézze meg az ember! Am, ha annyira akarod, levihetlek a pincébe... KÉK FESTŐ Jaj, oda nem... a pincéről nagyon sok rosszat hallottam. GOMULKA Ugyan mit hallottál a pincéről? Hadd halljam? KÉK FESTŐ Hááát... hogy olyan alakok laknak benne, amilyen te vagy, Gomulka bácsi... GOMULKA Na megállj, te kis haramia... (Kék festő kereket old. Fordid a díszlet, most a ház utcafrontján vagyunk. Kék festő eg)' kuka tetején üldögél bánatosan. A nagyherceg érkezik. Meglehetősen lepusztult ember benyomását kelti: ütött-kopott frakk, horpadt cilinder, kétes tisztaságú fehér sál...) Milyen különös, különös az ember, milyen magányos, hogyha egyedül van, s milyen magányos, mikor körülötte tolongnak, zajongnak vág/ vigadnak sokan. Nem is értem én, miért is érteném, hog’an férhet meg ennyi szomorúság égietlen lélek ezer fiókjában, s mién nem boldogítja őket a jóság... Emberek, emberek, nagy bajuk, hogy sodorja, pörgeti őket a szél, egük itt, másik ott, harmadik sehol, s nem kérdi az egyik, a másik mién él... 2
