Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 3. szám - Haklik Norbert: Big Székely Só
cl reáfércelni a székelyszolyvai kisipar e remekeire, amelyek aztán a szegényebb sorsú gyermekek személyében leltek büszke tulajdonosra a faluban. Hamarosan az is nyilvánvalóvá vált Barna számára, hogy Eszter holmi gyermekruháknál jóval nagyratörőbb terveket is szövöget Székelyszolyva felvirágoztatására.- Te Barna! Nem lehetne idecsalogatni azokat a Pestieket a faluba?- Ejszen, Esztikém! Hiányoznak tán?- Nekem ejszen nem. Há’ de pénzük van bőséggel, úgy mondják, aztán olyat, mint itten, úgyse’ látnak odahaza.- Harminchat kilóméternyi földúttal, szivecském?- Elá’ építünk betonosat es a pénzükből. Üres szoba akad a faluban, ott el- kovártélyozódnak, Miska meg a többiek elviszik őket lovagolni, hadd lássák, hogy nem csak a föld alatt bírnak utazni, mint a vakondok, ahogy mesélted. Legfennebb egy darabig embernek való ételt falnak, nem azt a műzizit, vagy hogy es mondtad volt...- Müzlit, Eszter, müzlit...- Ejszen azt. Felvisszük őket a Radocsa-tetőre virágot szedni, meg a Likasához. .. Ha esik, akkor meg felhúzzák a gumicsizmát. Csak nem töri fel a lábukat. .. A gyermekeket meg kiokosítjuk a tehénfejésre, meg disznyót ganajozni... „Elébb kötsz te piros-fehér-zöld szalagot a balázsfalvi pópa nyakába...” - gondolta magában Barna, de azért neki is szöget ütött a fejében, hogy ha jól átgondolnák a mikéntjét, akkor csak lehetne kerekíteni valamit Eszterke ötletéből.- Jól forgatod az eszed, Eszti... El es mehetnél menedzsernek lassan!- Ejszen az mi? - kérdezett vissza a lány; még a keze is megállt a varrótűvel, annyira úrrá lett rajta a kíváncsiság.- Ne törőgggy... - felelte erre Barnánk, aztán egy hosszú csókkal vette elejét a szép Fazakas Eszterke további kérdezősködésének. Nem tudhatni, Fazakas Mózsi bácsi s a bősz Miska mennyit vettek észre abból, hogy már messze túllépte a jószomszédi viszony határait Eszter s a szomszéd ifjú kapcsolata. Mózsi bá’ ugyanis rendre lelkesen üdvözölte Barnánkat, és a hogyléte felől sem mulasztott el érdeklődni sohasem, sőt: Miska is nemegyszer megvendégelte hősünket egy kupica pálinkával, ha éppen egyazon időben múlatták az időt Demeter Jóska bodegájának falai között. Ennél jobban már csak azon lepődött meg Barna, hogy az unitárius lelkész, ha összetalálkoztak a székelyszolyvai főutcán, mindig elismeréssel vegyes cinkossággal vigyorodott el hősünk láttán, aztán rögvest szigorú ábrázatot öltött, és csak fokhegyről vetette oda neki a fogadjistent. Az egyik délelőtt azonban, amikor Barnánk épp a bodega felé tartva találkozott az Egy Isten székelyszolyvai szolgájával, Sándor Jóska minden korábbi kimértségét meghazudtolva köszönt rá nagy vidáman:- Adjon Isten, Barnám! Isten éltessen!- Kendet se’ kevésbé, lelkész uram. Miér’ es mondja?- Há’ nem ma van a napja, hogy erre a világra jöttél, szép öcsém?- Ejszen úgy lehet... - csapott a homlokára Barnánk, aztán a bodegában 63
