Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 3. szám - Sturm László: A városi nemesi társaság utolsó virágkora (1. rész)

bálok sorát, melyek még alig egy évtized előtt Eperjest nevezetessé tették s melyeknek csillaga azóta már lejártnak látszott. Ezek emlékének a megújításán kívül a főindok, mely a hetven részvényest e bál rendezésére bírta, az volt, hogy a városunkban állomásozó katonai tisztikarnak - mely nyáron a zenekert, télen, s kivált e télen sikerült, kedélyes táncestélyei által oly lovagias előzé­kenységgel gondoskodik közönségünk mulattatásáról - szívességét méltókép­pen viszonozza. A várakozások mondhatni roppant nagyok voltak, és - eziránt egy nézetben van mindenki - az eredmény által messze fölül lőnek múlva. Termünk - melyhez nagyságra és fényre hasonló vidéki tánchelyiség bizonnyal nincs az országban - minden mellékhelyiségeivel együtt a legízletesebben ren­dezve, fényben úszott, s Szabó Ede úr, a bál-vállalat gazdasági vezetője bebi­zonyította, hogy e tekintetben szerencsésebb választást semmiképp sem tehet­tek volna. A lady-patronesse szerepét főispánunk neje, Csáky Bolza Anna grófnő Öméltósága páratlan kellem és szeretetreméltósággal vitte, ezúttal egyszersmind először nyújtván alkalmat közönségünknek, megyénk első höl­gyével megismerkedhetni. A hölgykoszorú szépség úgy mint elegantia tekin­tetében megfelelt Sáros hírnevének; közönség roppant számmal gyűlt össze megyénk minden vidékéről, szomszéd megyékből és messze földről is, a tánco­sok és táncosnők közti arány bár nem volt a legkedvezőbb, visszásnak sem volt nevezhető. A füzértáncot mintegy hatvan, a négyeseket 70-80 pár táncolta.” (Folytatjuk) 1 Vö. Peter Kónya - Dezider Landa: Strucnédejiny presovskych zidoc, Eperjes, 1995. ■ A „svihákság” kérdését, a nemzetiségi arányok alakulását és más fontos kérdéseket világosan foglalja össze és bó'séges bibliográfiát ad a témakörhöz Ablonczy Balázs: Virtuális -cármegye: Sáros. 1820-1940, in: Politika és nemzeti identitás Közép-Európában, Bp., Teleki L. Alapítvány, 2001. ■ Dobiy luft, 117. o. 4 A Majális festője közelről 309. o. 5 24-25. 86-88. 107. 179. 182-183. 248. o. A Berzeviczy 107. o. A skvcirka 26. o. h A Majális festője közelről 323. o. 9 A Majális festőle közelről 203. o. 10 192. o. " Bornemisza 111. o. i: Berzeviczy 150. 189.o. 13 Vö. A Majális festője közelről 294. o. 14 Vö. Berzeviczy 198-189. és Bornemisza 59 o. 15 56—59. o. u‘ Berzeviczy 84. o. 1 A Majális festője közelről 305. o. 18 Dobiy luft 57. o. 19 Dobiy luft 55. o. ;o 121.o. 21 1878. 3. sz. 22 1899. 3. sz. 23 1878. 34. sz. 24 1878. 4. sz. 25 1878. 5. sz. 26 1880. 10. sz. 61

Next

/
Oldalképek
Tartalom